C csoport

Előzetes esélylatolgatáskor a C jelű kvartett ígérkezett a legkiegyenlítettebbnek mind közül. Az eddigi KEK-szereplései alkalmával kivétel nélkül elődöntőig menetelő MAFC-BME Futsal gárdáját sokan most is a tuti továbbjutók közé sorolták, míg a csoportmásodik pozíciójáért az ELTE Lágymányosi Bajnokság újdonsült bajnoka, a TFSL mellett a rutinos indulóknak számító kolozsvári Góbék és a révkomáromi Selye János Egyetem fiai viaskodtak.

Azonban az első forduló rögvest felborította az erőviszonyokat. Az egyetemi bajnokságban jeleskedő TFSL gárdája kezdte jobban az összecsapást, helyzetek sorát alakította ki, ám a találatokat a Selye együttesében futsalozó srácok érték el. Az összecsapás a folytatásban is egy western filmre emlékeztetett: a felek töltöttek és lőttek – és gyakran a kapukba is találtak. Gólpárbajukból végül a révkomáromiak jöttek ki győztesen. Fordulatokban a következő találkozó sem szerénykedett: a vezetést ugyan még a hétvégi Futsal Magyar Kupa miatt tartalékosabb összeállításban érkező műegyetemi gárda szerezte meg, ám a második félidőben kolozsvári ellenfelük idővel felőrölte játékukat.

A második körben sem maradtunk izgalmak híján. A győzelmi kényszerben pályára lépő TFSL együttese érett, taktikus játékával egészen a hajráig vezetett, azonban ekkor egy vitatható ítélet miatt megfogyatkoztak. Az ugyancsak a továbbjutási esélyük megőrzéséért küzdő műegyetemisták rögvest éltek a tálcán kínált lehetőséggel és egy pókhálót is leporoló lövéssel döntetlenre mentették a mérkőzést. A folytatásban a csoport két veretlen, határon túli együttesén volt a világ szeme: a kolozsvári Tamás Előd tarthatatlannak bizonyult és két góljával döntő érdemeket szerzett csapata csoportelsőségében, ugyanakkor a másik három gárda is megőrizte továbbjutási esélyeit az utolsó kanyarra.

A záró forduló igazán kaotikusra sikeredett: a fehérvári TFSL kizárólag győzelemmel juthatott tovább és ennek megfelelő mentalitással vágtak neki a sorsdöntő mérkőzésnek. A szünetben már 3-1-re vezettek a Góbék ellen, amikor a kolozsvári riválisuk átállt a létszámelőnyös játékra és ez jól kamatozott Ilyés Szabolcsék számára. A gyors egyenlítést követően valódi ki-ki harcot láthatott a közönség és a lendületben levő erdélyiek a mindent eldöntő negyedik találatot is megszerezték. Ennek az eredménynek a csoport másik két tagja örült leginkább: a MAFC-BME és a Selye így egymás ellen döntött a negyeddöntőt érő második helyezésről. A révkomáriak számára már a döntetlen is elégnek bizonyult volna, azonban a műegyetemisták szemernyi kétséget sem hagytak megérdemelt továbbjutásuk felől. Ravasz Tibor szépítő találata már 6-0-s BME-s vezetést követően esett, így ha nehezen is, de igazolódott a papírforma a C csoport erőviszonyait tekintve.

“C” csoport:

TFSL-Fehérvár – Selye János Egyetem 2-5

MAFC-BME Futsal – Góbék 1-2

TFSL-Fehérvár – MAFC-BME Futsal 2-2

Selye János Egyetem – Góbék 1-3

TFSL-Fehérvár – Góbék 3-4

MAFC-BME Futsal – Selye János Egyetem 6-1

D csoport

A halálcsoportnak titulált négyes pikáns és parázs mérkőzésekkel szolgált rá nevére. Ebben a kvartettben kapott helyet a KEK-szereplései alkalmával mindig a legjobb 4 közé jutó pécsiek, az utóbbi időben egyre jobb eredményeket elérő kolozsvári Sixty Nine, az ELTE Lágymányosi Bajnokságában ezüstéremig jutó NSZK és a mezőny sötét lovának számító debreceniek.

A nyitókörben a honi futsal két vidéki fellegvára emlékezetes mérkőzést produkált: a torna második mesterhármasát elérő Máté Győző parádéja is kevésnek bizonyult a kiváló csapategységéről tanúbizonyságot tevő cívisvárosiak ellen. Bár varróleckéket nem vettek a srácok, de a kvartett további meccseire az “egy sima, egy fordított” ritmus illett rá. Ennek jegyében a tornaújonc NSZK labda- és magabiztos játékkal a fektette két vállra a kétnapos futsalmaraton egyik legszimpatikusabb gárdáját, a kolozsváriakat.

A folytatás a csoportkörök egyik legélvezetesebb összecsapását hozta: a továbbjutási reményeik életben tartásáért küzdő pécsiek már az NSZK elleni találkozó elején hátrányba kerültek, de ez sem rogyasztottak meg őket. Nem csupán felálltak a vesztes helyzetből, hanem a meccs hajrájáig úgy tűnt, a maguk javára billentik a mérleg nyelvét. Az emberelőnyös játékra átálló fővárosi gárda gyorsan kiegyenlített, ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy addigra több alkalommal is meccslabdát kihasználatlanul hagytak a mecsekaljaiak. A záróakkord még így is az övék volt, azonban egy erősen vitatható, büntetőgyanús helyzetben elkövetett NSZK-szabálytalanság nyomán néma maradt a bírók sípja. Ennek a döntetlennek leginkább a debreceniek örültek, akik így már a negyeddöntőbe jutásért léptek parkettre a Sixty Nine ellen. A két fél összecsapásánál felváltva forogtak veszélybe a kapuk és ebből a gólgazdag adok-kapokból végül a hajdúságiak jöttek ki jobban.

Mindez a következőt jelentett a záró felvonás előtt: a pécsieknek a második helyhez az ki kellett szurkolniuk az NSZK botlását és emellett ügyelniük kellett a gólkülönbségükre is. Utóbbi feltétel a Sixty Nine elleni hektikus mérkőzésen teljesült: Máté Győzőék már az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, ám az eredménykényszer a második félidei játékukra rányomta a bélyegét. Helyzetek sokaságát alakították és hagyták ki kapkodóvá váló játékuk dacára: fél tucat lőtt góljuk leginkább a védelmi megingásaik miatt bizonyult kevésnek. Ugyanakkor még így is közel jártak ahhoz, hogy a debreceniek kikaparják számukra a gesztenyét a csoportkörök utolsó találkozóján: a cívisvárosiak 1-0-s vezetése pécsi továbbjutást eredményezett volna. Azonban a péntek legnagyobb csattanója váratott magára: a NSZK játékosai saját kezükbe vették sorsukat, maguk javára fordították az összecsapást és így utolsóként biztosították helyüket a KEK legjobb 8 együttese közé. A krónikához még az is hozzátartozik, hogy a debreceniek az utolsó percekre lehozták kapusukat, hogy a negyeddöntőben elkerüljék a címvédő Csíki Sapientia gárdáját, ám kísérletük nem járt sikerrel.

A szombati negyeddöntők párosítása parázs mérkőzéseket ígérnek: a nyolcak között szerepel a KEK eddigi összes győztese! Ráadásul a nap nyitómeccsén a 2010-es győztes MAFC-BME gárdája a kétszeres bajnok Sepsi ’08-cal méri össze az erejét, így aki minőségi futsalra kíváncsi, annak érdemes már kora reggel a BEAC Sportcsarnok lelátóin ébrednie.

“D” csoport:

PTE Futsal – Debreceni Egyetem 3-4

NSZK – Sixty-Nine 4-0

PTE Futsal – NSZK 2-2

Debreceni Egyetem – Sixty-Nine 5-3

PTE Futsal – Sixty-Nine 6-2

NSZK – Debreceni Egyetem 2-1


A negyeddöntők párosítása:

MAFC-BME Futsal – Sepsi ’08

Csíki Sapientia – Debreceni Egyetem

Szent István Egyetem – Kolozsvári Góbék

Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem – NSZK