Egészen bámulatos díjlistával rendelkezik Simó Szabolcs, az ELTE Online fotósa. A CBRE pályázatán például az országimázs szempontjából kicsit sem elhanyagolható éjszakai Budapest-fotóival nyerte el az első díjat a 16-25 évesek között 2014-ben. A hírről akkor az országos média is beszámolt, az Origo például úgy fogalmazott, hogy “A rangos elismerés természetesen Simó Szabolcs munkáját dicséri, de jelentősége az országimázs szemponjtából sem elhanyagolható. A CBRE pályázatán ugyanis a zsűri tagjai napszakok szerint is kategorizálják a beérkezett fotókat, így a 24 órás összeállításban Budapest kifejezetten előnyös, fényárban úszó arcát mutatja.”
Szabolcs díjnyertes fotója
Jó hír: Szabolcs az idei KEK-et sem hagyja ki, így aki ott lesz most csütörtöktől szombatig, annak jó esélye van arra, hogy rangos nemzetközi díjakat nyert fotós kapja lencsevégre.
Szabolcs egyébként nem csupán a városi fotóknak él – portfólióját böngészve természet- és portréfotókat is találunk, persze sok mást is. Ezzel a képével kezdődik például az Index közel 10 ezer megosztást számláló nagyképes természetfotó-galériája is.
Néhány ELTE Online kép a 2014-es KEK-ről: