Szombaton folytatódtak a KEK kosárlabda tornájának küzdelmei a Tüskecsarnokban. A fiúknál helyosztókra, elődöntőkre, majd az éremmérkőzésekre került sor, a lányok rögtön a dobogós helyezésekért léptek pályára.
Remek hangulatú mérkőzéseket és szoros csatákat is hozott a szombati játéknap. A fiúknál kolozsvári siker született, a KMDSZ a döntőben az ELTE csapatát győzte le, a lányoknál a címvédő Corvinus nyerte meg a KEK-et.
Az elmúlt években többször előfordult, hogy a KEK-hez hagyományosan hozzátartozó péntek esti buli után, a szombat reggel nyolc órakor kezdődő mérkőzésre, a túl jól sikerült party következtében, nem jelentek meg a csapatok. Ezúttal mindkét együttes megérkezett, így meg is mérkőzött egymással az MMDSZ és az IBS. A marosvásárhelyiek végül öt ponttal jobbnak bizonyultak, így ők vitték el a hetedik helyet.
Az ötödik helyezésért zajló mérkőzést az Óbudai Egyetem és a Testnevelési Egyetem játszotta. A két csapat rendkívül szoros találkozót vívott egymással, a meccset az OE nyerte meg öt pontos különbséggel.
Ezután már az elődöntők következtek. Először a Semmelweis Egyetem együttese küzdött meg az ELTE-vel. A SOTE pénteken nagyon magabiztosan nyerte meg csoportmérkőzéseit, az ELTE viszont szorosabb mérkőzéseket játszva, csoportmásodikként jutott tovább. Tavaly is az elődöntőben találkozott egymással a két csapat, akkor a SOTE három másodperccel a mérkőzés vége előtt egy félpályáról dobott triplával győzte le az ELTE-BEAC -ot. Az ELTE-nek idén sikerült visszavágni, s 48-35-re megnyerték a mérkőzést.
A másik elődöntőt két erdélyi csapat, a KMDSZ és a MOGYE játszotta. A kolozsváriak pénteken minden mérkőzésüket megnyerték, és a MOGYE ellen is ők kezdtek jobban. Nagy előnyt azonban nem sikerült kiharcolniuk, így még az utolsó negyedig is maradtak izgalmak, a legnagyobb különbség a negyedik negyedben alakult ki, végül a KMDSZ 50-37-re legyőzte a marosvásárhelyieket.
Miután a fiúknál kialakult a döntő mezőnye, a lányok léptek pályára, és harcolhattak az érmekért. A bronzmérkőzést a KMDSZ és a Semmelweis Egyetem játszotta, utóbbi pénteken körbeverést követően maradt le a döntőről. A mérkőzést végig uralta a SOTE, így ők végeztek a harmadik helyen.
A döntőben a tavalyi győztes Közgáz és a BME csapott össze. Tegnap már megmérkőzött egymással a két együttes, a pénteki nap zárásaként a BME le tudta gyűrni az addig hibátlan Corvinust. A szombati fináléban azonban a Corvinus visszavágott, és viszonylag sima, 67-37-es sikert aratott a BME ellen. Ezzel a lányoknál a Közgáz nyerte meg a KEK-et!
A fiúk bronzmérkőzésén a Semmelweis és a MOGYE nézett farkasszemet egymással. A SOTE már az első negyedben jelentősen vezetett, és az előnyt végig is vitte. Miután a mérkőzés tét nélkülivé vált, a játékosok nagyon belelendültek, kifejezetten látványos megoldásokkal próbáltak kosarat szerezni, gyakorlatilag bárhonnan megpróbálkoztak egy triplával, úgy tűnt, kifejezetten élvezik a játékot. A SOTE tavalyi ezüstérme után, idén a harmadik helyet vitte el.
A döntőben az ELTE a KMDSZ-szel mérkőzött meg. Pénteken már találkozott egymással a két csapat, akkor viszonylag simán győzött a KMDSZ. Ezúttal is jobban kezdtek a kolozsváriak, a félidőben 12 ponttal vezettek. Az ELTE folyamatosan igyekezett tapadni, és próbálta csökkenteni hátrányát, ami sikerült is nekik, a mérkőzés vége még hozott azért izgalmakat. Egy perccel a meccs vége előtt ugyanis négy pontra zárkózott fel az ELTE, és többször is megpróbálkoztak triplával, hogy egy-két pontosra csökkentsék hátrányukat. Egyenlíteni azonban nem sikerült, a kolozsváriak 42-36-ra győztek, és megérdemelten nyerték meg az idei KEK-et!
Forrás: ElteOnline
Fotó: Jakobovits Lili– ELTE Online