Az MLSZ Budapesti Igazgatósága már négy éve támogatja a KEK-et, de a Lovász Tamás budapesti igazgatóval kialakult jó kapcsolatnak köszönhetően 2014-ben a BLSZ kiemelt szakmai támogatója lett a KEK-nek.
Nem lesz ez másképp 2015-ben sem! A márciusi tornán ismét a magas színvonalú játékvezetést köszönhetjük a BLSZ-nek, illetve a szervezet értékes nyereményt is ajánlott fel a csapatoknak illetve a különdíjasoknak.
A MEFS (Magyar Egyetemek – Fősikolák Sportszövetsége) és a BLSZ egyébként szoros együttműködésben kívánja támogatni az egyetemi sport, azon belül is az egyetemi labdarúgás és futsal fejlődését. 2013-ban indult el például az MLSZ Budapesti Igazgatósága és lelkes egyetemi diákok szervezésében a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság. A két szervezet célkitűzésének és a közöttük működő kommunikációnak hála mindkét szervezet a KEK mögé állt.