Ahogy azt már megírtuk, a 2015-ös KEK talán leglátványosabb elemeként idén is az ELTE Sportcsarnoka ad otthont a Cheerleaderek országos egyetemi bajnokságának. Két évvel ezelőtt egy nagyszabású Cheer Dance verseny keretén belül látványos betétprogrammal egészült ki a KEK, hogy aztán 2014-ben ez a Cheer MEFOB (I. Egyetemi – Főiskolai Országos Cheerleader Bajnokság) keretein belül ez a program a csúcsra jusson. A résztvevők tavaly március 7-én, közvetlenül a futsal torna döntője előtt mérték össze erejüket, a bajnokságon az Európai Cheer Szövetség hivatalosan kvalifikált bírói pontoztak, a verseny pedig ELTE-győzelemmel zárult.

Idén sem lesz máskép! A Cheer MEFOB – a II. országos bajnokságot ismét a KEK döntője előtt rendezik meg, tehát a két napnyi futsalmeccs közé felüdülésként csinos lányok által előadott színvonalas táncbemutatókat, show-elemeket és akrobatikákat szúrnak a szervezők. A nevezés február 27-én pénteken lezárult, így végleges a mezőny és a program is.

A II. Cheer MEFOB programja:

2015 Március 6

Képzés

11:00-13:00 elméleti képzés

  • Cheerleading Magyarországon és a világban (Kovácsik Rita)
  • Az  edzőteremtől az oktatásig (Drajkó Dalma)
  • Cheerleading férfi szemmel és a nemzetközi versenyzés (Nagy-Kismarci Bence)
  • Cheerleading, Cheer Dance Pontozásáról (Torba Zita)

13:00-14:00 szünet, átöltözés

14:00- 18:00 gyakorlati képzés (ELTE Cheerleader edzői és sportolói)

2015 Március 7

Verseny

14:30 Érkezés, bemelegítés, regisztráció

15:15 Megnyitó Ceremónia

15:30 Verseny kezdete

17:00 verseny vége

18:00 Eredményhirdetés

A II. Cheer MEFOB résztvevői:

– Spartan Cheer

– Eötvös Loránd Tudományegyetem

– Szent István Egyetem, Gödöllő

– Diamond TFSE

– Óbudai Egyetem

– Szegedi Tudományegyetem

– Szombathelyi Egyetem

– Miskolci Egyetem