“Ha minden igaz, akkor egy igen neves fővédnök égisze alatt…” – reagált sejtelmesen a KEK egyik főszervezője, Simon Gábor honlapunknak tavaly márciusban adott interjújában a versenysorozat pesti állomásának jövőjét firtató kérdésünkre. Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a torna szervezői bizottságának sikerült még szorosabb kapcsolatot kiépítenie a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, így a nagy megbecsülésnek örvendő elnöke, Csányi Sándor elvállalta a március 7-8-ai Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának szakmai fővédnöki feladatkörét.

Tovább is van, mondjuk még?! Ugyancsak az V. KEK fővédnökei között találjuk az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért felelős államtitkárát, dr. Simicskó Istvánt, aki tavaly két ízben is hasonló szerepkörben vett részt egy másik nagy népszerűségnek örvendő ELTE-s sportrendezvényen, az 5vös 5km-es futóversenyen. A fővédnöki névsorolvasást a egyetemi sportot szívügyeként kezelő Tarlós István, Budapest főpolgármesterének és dr. Mezey Barna, a házigazda egyetem rektorának szerepvállalása teszi teljessé.

Az MLSZ-ben a labdarúgás népszerűsítésével megbízott ferencvárosi legenda, Nyilasi Tibor aktív játékos pályafutásából szép emlékeket őriz a KEK-ről – igaz, azt a sorozatot Kupagyőztesek Európa Kupájának hívták. Talán a névhasonlóságnak is köszönhető, hogy a ferencvárosi legenda személyében a torna egyik védnökét tisztelhetjük. Hasonló minőségben vállal szerepet a többszörös magyar válogatott labdarúgó Szendrei József is, aki a JOMA magyarországi képviselőjeként elkötelezett híve a hazai futsal támogatásának, fejlesztésének.

A Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLASZ) budapesti igazgatójának, Lovász Tamás védnöki támogatásával és a szokásos, magas színvonalú első- és másodosztályú játékvezetők biztosításával segíti a torna sikeres lebonyolítását. Kiemelt szerepet tulajdonít a versenysorozatnak a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke, prof. dr. Kiss Ádám és az ELTE Sport Kft. Gömör Iván ügyvezetésével. Mellettük a vendéglátó ELTE karainak dékánjai, valamint az ELTE EHÖK elnökének tavaly szeptemberben megválasztott Zaránd Péter is védnöki feladatkört látnak el a  KEK versenysorozatának pesti állomásán.

fotó forrása: nso.hu; nb1.hu; elteonline.hu