Fociznak és turnékra járnak, nem harapják a labdát, és ezt az utóbbi időben elért eredményeik is alátámasztják. Igaz barátok, a mindennapokban egy bulis társaságot alkotnak. Sőt, ha tehetnék, még pizzafeltétet is elneveznének a társaságukat jellemző baráti összetartó erőről. A Csíki Sapientia együttesében aranyszabály az, hogy a tagok jól érezzék magukat, és ne ‘muszájból’ lépjenek pályára, hanem azért, mert kedvüket lelik ebben a csodálatos csapatjátékban.

A csíkszeredai Csíki Sapienta csapata 2010-ben alakult. A csapatvezetői pozícióban történt kezdeti váltást leszámítva az elmúlt három évben az állandóság lett úrrá az alakulat keretén, amely a számszerűségben is jól nyomon követhető. Az eredmények a kezdetekhez képest lényegesen kecsegtetőbbek – alighanem a változatlanságnak köszönhetően. Megalakulásuk óta közel 30 tornán vett részt a gárda, 2011-től már komolyabb sikerekkel büszkélkedhetnek. Mind közül kiemelkedik a Székelyudvarhelyen és a tavalyi KEK-en elért elsőségük, de a Selye Cup-on szerzett harmadik helyezésük miatt sem kell szégyenkezniük. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának budapesti állomásán is egyre komolyabb előélettel rendelkeznek: 2013-ban még az egyenes kiesés szakaszban véreztek el – és végül hetedikként zártak -, míg tavaly kiegyensúlyozott teljesítményükkel és a döntőben látott színvonalas játékukkal megérdemelten emelték magasba a győztesnek járó serleget.

Címvédőként tisztában vannak azzal, a BEAC csarnokban mindenki az ő skalpjukra vadászik: „Kétszer szerepeltünk a KEK-en, de az eseményeket már az első megszervezett alkalomtól figyelemmel kísértük. Az eddigi négy évben rendre kiegyenlített mezőnyt gyűlt össze a versenysorozat pesti állomására, és ezen megalapozott állítás alól az idei torna sem jelent kivételt. Mindenki kösse fel a gatyáját, hiszen Kárpát-medence legjobb magyar egyetemi csapatai csapnak össze március elején. Minden együttes vágyálma, hogy a dobogó legfelső fokáról integessen a nagyérdeműnek, így mi is szeretnénk a legjobb eredményt kihozni magunkból, s mindeközben még szorosabbra fűzni a meglévő barátságokat. Egy biztos: érdemes mindenkinek ellátogatnia a tornára, mert komoly, látványos és színvonalas mérkőzésekben lesz része.”

A társaság apraja-nagyja hetente többször is közösen múlatja az időt. Nemcsak a tornák és mérkőzések alkalmával találkoznak, hanem a csapategység összekovácsolása végett rengeteg közös szabadidős programot szerveznek. Nem véletlen, hogy az álompizzájukon ők lennének a “barátok” feltét.  S ízelítőként kinek a játékára kapjuk fel a fejünket a Sapientából?

„Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen több olyan játékos is található az együttesünkben, aki gyors villanásaival bármelyik pillanatban meglepetést tud okozni. Tankó Levente robbanékonysága és életerős lövései, Dobri Norbert technikája mindig segítette a csapatot, de mindannyiunk közül az MVP-cím Gliga Cristiant illeti meg. Ő az, aki reménytelen helyzetből is képes gólhelyzetet kialakítani és betalálni. Fürgesége, átlagon felüli labdabiztossága és elképesztő nyerni akarása sokszor jelentette kiutat a pillanatnyi hullámvölgyből.”

A csapat tagjai: Dobri Norbert, Erdély Tibor, Fazakas Ignacz, Gliga Cristian, Kolunban Zsolt, Kovács Csaba, Lukacs Levente, Pop Corona Zsolt, Sándor Levente, Szabó Hunor, Szőcs László, Tanko Levente