Büntetőpárbaj, büntetőpárbaj mindenütt. Röviden így tudjuk jellemezni az V. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának negyeddöntőit, ahol mind a négy párban csak a hétméteres rúgások döntöttek az elődöntőbe jutó együttesek kilétéről. Akik már a csoportkörök mérkőzéseit is a helyszínen követték nyomon, számukra talán nem is olyan meglepőek ezek a végletekig kiélezett meccsek: a legjobb 8 között szerepelt a KEK pesti állomásának összes eddigi győztese.

A szombati nyitányon rögvest két korábbi bajnok, a tavalyi kisiklását maximálisan feledtető Sepsi ’08 gárdája és a csoportmérkőzések során egyre jobb formába lendülő MAFC-BME mérte össze erejét. Ugyan az összecsapás gól nélküli döntetlennel zárult, ám a lelátón helyet foglaló nézők egy akciódús, lüktető, javarészt sepsiszentgyörgyi helyzeteket hozó mérkőzést láttak. Az orosz rulettnek számító büntetőrúgásoknál az első 4 pár minden tagja eredményesnek bizonyult, mígnem a műegyetemisták 5. rúgójának megremegett a lába. A Csíki Sapientia és a Debreceni Egyetem csatája brusztolós 24 percet és újabb gól nélküli remit hozott, így ismét a hetesek döntöttek – a pontosabban célzó címvédő került az elődöntőbe.

Kora délelőtt az első találat – sőt, rögvest kettő – is “megérkezett” a BEAC Sportcsarnokba: Korsós Márk jóvoltából a Szent István Egyetem ragadta magához a vezetést, amit egy szerencsés Tamás Előd találattal egyenlített ki a kolozsvári Góbék. A focithriller csak a “ráadásban” következett: a büntetőrúgásoknál az első két párban rúgó játékos kivétel nélkül hibázott, míg a harmadik duó nem, így egészen a hirtelen halálig húzták a döntést a felek. A KEK életében alighanem sporttörténelmi momentumra került sor: több mint 30 büntetőrúgás ment le, mire a harmadik sorozatának nekifeszülő erdélyi játékos rontott. A legszínvonalasabb negyeddöntőt az torna újoncai vívták: a NSZK társasága Bánk Levente találatával került előnybe, ám a találkozó második félidejében a marosvásárhelyi egyetemisták egy látványos támadás végén “tüntették el” az egygólos különbséget. Ismét a hetesek kerültek a főszerepbe: a parádézó hálóőröknek és a kapuvasnak köszönhetően mindösszesen 1 gól született, amelyet a házigazda NSZK játékosa, Soltész Levente szerzett.

Az elődöntő első párosítása igazi csemegét hozott: a KEK versenysorozatának nagy hagyományokkal rendelkező erdélyi csapatai, a Csíki Sapientia és a Sepsi ’08 csapott össze. Ez a mérkőzés egy döntőhöz méltó párharcot és fordulatos forgatókönyvet hozott: az első félidő kiegyenlített játékához nagy iram párosult, ám a kapuk ekkor még kevésbé forogtak veszélyben. A jeget a címvédő törte meg és ez azon nyomban változtatásra sarkallta a sepsiszentgyörgyieket: feljebb tolták védekezésüket és így több alkalommal is az ellenfél hatosánál szereztek labdát, alakítottak ki lövőhelyzeteket. A “pressing” beváltotta a hozzá fűzött reményeket: előbb Mánya Szabolcs varrta be kíméletlenül a labdát a csíki kapuba, majd egy időkérést követően Kedves Levente révén mattolni tudták a nagy riválist. A hajrában több ízben is nagyon közel került az egyenlítéshez a Sapientia, ám egy ízben a Sepsi kapusa, másszor a gólvonalon álló hátvéd mentése szabott gátat egy újabb büntetőpárbajnak.

A másik ágon az NSZK és Szent István Egyetem srácai a torna egyik legnívósabb mérkőzését vívták: a felek nyílt sisakos harcmodorukat  látványos támadójátékkal ötvözték. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az első játékrész végére 6 gól született – Zimermann Zoltán triplájának köszönhetően az NSZK kétgólos előnnyel ment pihenőre. Néha úgy érezték magukat a közönség soraiban a nézők, mintha egy teniszmeccsen ülnének: mindkét kapu folyamatosan, felváltva forgott veszélyben. A szemlélet és a felek közti differencia a mérkőzés végére sem változott, ám további gólokkal így sem maradtak adósok. Mind közül a legemlékezetesebbre Nyitrai Tibor utolsó perces találata sikeredett: a fővárosi csapat kiválósága parádés labdakezeléséről tett tanúbizonyságot, amikor 7 méterről átnyeste a kapujából alig kimozduló gödöllői portást.

A a csalódott csapatok csatájának titulált bronzmérkőzést így a címvédő Sapientia és a feltörekvő Szent István Egyetem legjobbjai vívták, azonban a találkozó elkeseredettség helyett önfeledt játékot, valamint látványos megoldásokat hozott. A torna egyenes kieséses fázisára belelendülő Szilágyi Károly találatával még a gödöllőiek vezettek, ám nem sokat váratott magára a Csíki-henger. Tanko Levente egymaga mesterhármasig jutott, míg az ugyancsak nagy kedvvel futsalozó Gliga Cristian duplázott, így hiába zárkózott folyamatosan a SZIE, végül a 2013-as KEK-bajnok csíkszeredaiak álltak fel a dobogó legalsó fokára.

A futsaltorna döntőjét megelőzően az I. Cheer MEFOB keretein belül gyönyörű lányok foglalták el a BEAC Sportcsarnok játékterét, hogy színvonalas táncbemutatóikkal, show-elemeikkel és akrobatikáikkal kápráztassák el a nagyérdeműt – köztük a Kaliforniából érkező Tony Hodges és az Ausztriából hazánkba látogató Ursula Hahn pontozó bírókat. Az országos bajnoki címet végül a házigazda ELTE lányai gyűjtötték be, míg az abszolút kategóriában a Pink Panthers társasága végzett az élen. Ez a látványos betétprogram kiváló felvezetésül szolgált a várva várt Sepsi ’08-NSZK telt házas fináléjának.

Ugyanakkor mindannyian tudjuk, a döntő más műfaj, mint az odáig vezető menetelés: a Sepsi ’08 két KEK-győzelem tapasztalatával felvértezve vágott neki a mindent eldöntő ütközetnek, míg az újoncként remekül teljesítő NSZK-ból csak néhányan rendelkeztek hasonló életélménnyel pályafutásuk korábbi szakaszáról. Ennek ellenére egyenrangú erők küzdelmét látta a fináléban a népes szurkolótábor. Ez a megállapítás különösen az első játékrész esetében helytálló, amelyet a fegyelmezett védekezések és a mezőnyjáték dominanciája jellemzett. Helyzetek mindkét fél előtt adódtak, ám az utolsó passzok rendre picit rövidre, picit hosszabbra sikerültek, így a 0-0-s állással fordultak a csapatok. Úgy éreztük a játéktér mellől, hogy amelyik gárda a kétnapos futsalmaraton finisére is jobban rá tudja erőltetni akaratát a másikra és a ziccerek kihasználásakor higgadt(abb) fejjel koncentrál, az emelheti magasba a hőn áhított KEK-trófeát.

Nos, némiképp tévedtünk. A végletekig kijátszott helyzetek helyett Rétyi Zakariás átlövésgóljával kerültek előnybe a háromszékiek, és rövid időn belül meg is duplázták előnyüket. A kipattanókra rendre vércseként lecsapó Mánya Szabolcs újabb góljával végérvényesen pontot tett a szervezők azon kérdésére, ki is nyeri a gólkirályi címet. Sokan a lelátókon már elkönyvelték a sepsiszentgyörgyiek újabb diadalát, amikor Bánk Levente kotorta be a zsugát közvetlenül az ellenfél kapujának torkából a hálóba. Sőt, alig fél perccel később már döntetlen állást jegyezhettünk volna fel, ám a finálé egyik leglátványosabb egyérintős akciója végén Zimermann jó ütemű passzát az NSZK gólszerzője épp csak a ketrec mellé terelte. Peregtek a percek, nem változott az állás, így jött a házigazdák által oly gyakran alkalmazott taktika: 5 a 4 elleni játék. Ezt a játékelemet láthatóan kiválóan begyakorolták Árendás Tamásék, a labda teljesen megszáradt volna a lábukon esős időben. Most azonban a szimpla labdabirtoklás önmagában kevésnek bizonyult, még a büntetőrúgásokhoz is gólra volt szüksége az NSZK-nak. Ám a Sepsi gárdájának is akadt válasza erre a lépésre: pörgős lábmunkával védekezték le a fennmaradó perceket, így összességében megérdemelten emelték magasba – immáron harmadszorra – a KEK serleget.

A kétnapos futsalmaraton legjobb játékosának Zimermann Zoltánt, míg a legjobb kapusnak Nagy László választották, akik a torna során remek performansszal kirukkoló NSZK együtteséből kerültek ki, míg a torna gólkirályi címét a februárban a belgiumi futsal EB-n is brillírozó Mánya Szabolcs, a Sepsi ’08 csapatának kiválósága 9 találatával hódította el.

A KEK versenysorozata nem áll meg, 2015-ben már a hatodikkal jövünk! Jelszavunk továbbra is változatlanok: Sport Határok Nélkül!

Elődöntő:

Sepsi ’08 – Csíki Sapientia 2-1

NSZK – Szent István Egyetem 5-3

Bronzmérkőzés:

Csíki Sapientia – Szent István Egyetem 5-3

Döntő:

Sepsi ’08 – NSZK 2-1

A V. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának végeredménye: 

1. Sepsi ’08

2. NSZK

3. Csíki Sapientia

4. Szent István Egyetem

5. Góbék

6. MAFC-BME Futsal

7. Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem

8. Debreceni Egyetem

9. ELTE Futsal

10. Selye János Egyetem

11. helyezettek: MTTK Stars, TFSE

13. helyezettek: II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, PTE Futsal, Sixty Nine, TFSL-Fehérvár

A legjobb mezőnyjátékos: Zimermann Zoltán (NSZK)

Gólkirály: Mánya Szabolcs (Sepsi ’08) 9 találattal

A legjobb kapus: Nagy László (NSZK)

A legjobb határon túli együttes: Sepsi ’08