A 25 éves sorozat 1990-ben, a rendszerváltás utáni első év decemberében kezdődött, akkor volt az eslő torna a székelyudvarhelyi sportcsarnokban – ezt követően minden ELDK-t az udvarhelyi sportlétesítményben tartottak. megszerveztek. Az erdélyi magyar diákok labdarúgó bajnoksága az 1989 évi történelmi fordulatot követő időszak legrégibb és legszebb hagyományokkal rendelkező amatőr ifjúsági sporteseménye.

A történelem győztesei

A negyed évszázados sorozat kezdeti éveinek szervezője a Brassói Magyar Diákszövetség (BMDSZ) volt, majd a lebonyolítást átvette az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) és az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a huszadik rendezvény óta pedig társszervező a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ).

2014 decemberében a sportcsarnok bejárata mellett kihelyezett emléktábla felavatásával tisztelegnek a 25 éve tartó sorozatnak otthont adó létesítmény előtt.

Az Erdélyi Labdarúgó Diákkupa története 1990-ben a Kolozsvári Góbék győzelmével kezdődött. Ezt követően temesvári hegemónia jellemezte a diákkupát, hét alkalomból hatszor temesvári csapat győzedelmeskedett (Temesvári Hidegzuhany 1991, Temesvári Bolyai 1993, Temesvári Góbék 1994-1997).

Zsukások, Góbék és ami után jött

Az utolsó temesvári győzelem után egy kivétellel (Marosvásárhelyi More Bestiarum, 2002) csupán nagyváradi és kolozsvári csapatok diadalmaskodtak. A 2003-tól szervezett diákkupák felváltva hozták a kolozsvári és a nagyváradi győzelmeket, ebből az időszakból a Kolozsvári Góbék és a Nagyváradi Zsukások versengése említésre méltó, ők felváltva vihették haza a vándorserleget (a Kolozsvári Góbék 2005-ben és 2007-ben, a Nagyváradi Zsukások pedig 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben).

A nagyváradi hegemóniát az ifjúság lendülete és játéktudása törte meg: 2010-ben és 2011-ben az Ifjúsági Sepsi csapata vitte el a vándorserleget. 2012-ben a Csíkszeredai Sapientia csapata állította meg a kétszeres győztest, 2013-ban tőlük hódította vissza a serleget az Ifjúsági Sepsi csapata, idén tehát ismét ők a címvédők.

Jelentkező egyetemista labdarúgók

December 20-21-én ismét az egyetemi focitól és labdarúgóktól lesz hangos a Városi Sportcsarnok, ahová várják olyan Kárpát-medencei városok magyar egyetemista labdarúgóinak jelentkezését is, akik hajlandóak részt venni egy Erdélyben szervezett színvonalas bajnokságon.

A csapatok elszállásolása a hagyományokhoz híven bentlakásokban és panziókban történik, az utazás és az ellátás önköltséges. A nem romániai csapatok idén is benevezési díj nélkül vehetnek részt a bajnokságon.

A részvételi lehetőségről, szervezési kérdésekről és a szabályokról bővebb tájékoztatást szokás szerint az UFF és a MISZSZ elérhetőségein lehet igényelni (+40-266-213371, uff@uff.ro, miszsz@miszsz.ro), vagy hamarosan a rendezvény honlapján, vagy a Facebook-oldalán olvasni.