Eltelt egy újabb év, amit azt jelenti, hogy 2015 márciusában immáron a hatodik Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját rendezi meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club. A focitorna történései március 6. és 7. között éjjel-nappal élettel töltik meg a BEAC Sportcsarnokot, míg az ünnepélyes megnyitóra egy nappal korábban kerül sor, amelyre a szervezők idén is egy, a torna szellemiségéhez illő kiváló sportolót hívnak meg.

Az előző évek hagyományai szerint 16 csapatos lesz az egyetemi torna, ami idén első alkalommal kiegészül az I. KEK Alumni névre keresztelt öregdiák bajnoksággal. Erre a tornára olyan csapatok jelentkezését várják a szervezők, amelynek játékosai az egyetemi padsorokból már kiöregedtek, de még aktívan futballoznak, és a korábbi kárpát-medencei tornákon, egyetemi bajnokságokon részt vettek.

A szervezők tervei szerint a KEK-nek változatlanul a Bogdánfy úti ELTE Sporttelepe ad otthont, míg a KEK Alumni az újonnan átadott Tüskecsarnok parkettás tornatermeibe költözik két napra.

A KEK-re nevező 16 csapat területi megoszlása idén is változatlan marad: nyolc határon túli – öt erdélyi, egy-egy felvidéki, kárpátaljai, vajdasági – és nyolc magyarországi csapatból áll össze a mezőny. Az előzetes várakozások alapján az indulók közt található az V. KEK két finalistája, az NSZK és a háromszoros bajnok Sepsi 08 is. A KEK ezúttal is a júliusi Tusványosi Finálé selejtező tornája. A győztes csapat szabály szerint részvételi jogot (is) nyer, míg a többi helyezett pedig értékes pontokat gyűjt a nagydöntőbeli szereplés kivívásához.

A labdarúgás mellett ismételten szerepet kapnak a szurkolólányok is, akik már a második országos bajnokságukat rendezik 2015-ben, így szombaton táncos és akrobatikus kategóriákban is megtekinthetjük hazánk legjobb egyetemistáit.

Végezetül emlékezzünk együtt vissza az előző év legjobb pillanataira az ELTEVízió által készített rövid videó formájában:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=z_5hqG4RyHc

Honlapunk január végétől folyamatosan jelentkezik a KEK aktualitásaival, eseményeivel.