Először szállnak harcba a KEK trófeáért a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Brassói Transilvania Egyetem csapata is. Előbbinek nem csak az első KEK, az első közös tornája lesz, míg utóbbi a csoportból való kijutást tűzte ki célul.
A Brassói Transilvania Egyetem futsalosait nem a foci hozta össze, éppen ellenkezőleg: az csak megerősítette azt. Szeretnének továbbjutni a csoportból, hogy ne csak városnéző túra legyen az első KEK-jük, tavaly a csíkszeredai tornán a negyeddöntőben búcsúztak a Sepsi 08 ellen. Czine Attila csapatvezető elmondta, a csapat története 2012-re nyúlik vissza, azóta tornáról tornára járnak.
A brassói csapat nem csak várost nézne
“Csapatunk 2012-ben alakult hivatalosan, amikor eldöntöttük, hogy benevezünk a sepsiszentgyörgyi amatőr minifoci bajnokságra és ezután együtt is turnézunk. A csapatunk a barátságra épült. Mi azelőtt is barátok voltunk, viszont a foci csak megerősítette a kapcsolatunkat. Rendszeresen járunk turnékra, egyetemi bajnokságokra, ha tehetjük.
Tavaly sikerült megnyernünk a brassói magyar napokon rendezett foci bajnokságot és a Csíkszeredán rendezett KEK-en 2014-ben a negyeddöntőig meneteltünk ahol a mi mumusunk, a Sepsi 08 kiütött. Szeretnénk, hogy csapatunk 2-3 éven belül nagyobb eredményeket is elérjen, viszont addig van mit meg fejlődni. A fő motiváció számunkra egyértelműen egy olyan eredményt elérni, amiből önbizalmat nyerhetünk, hogy bárkit megtudunk verni. A KEK-en a célunk újoncként a csoportból való kijutás, nagyon szeretnénk megmutatni, hogy nem csak városnézőben vagyunk Budapesten, hanem futsalozni is.”
A Színház és Filmművészeti Egyetem nemhogy a KEK-en, még egymás számára is újonc lesz: első megmérettetésükre készülnek idén márciusban.
“A mi csapatunk abszolút az egyetemen formálódott baráti társaság (egy-két külső baráttal kiegészítve), akikkel hobbiból hetente el szoktunk járni focizni. Kb. 3-4 hónapja kezdtünk el együtt játszani, és most először született meg az a merész gondolat, hogy kipróbáljuk magunkat más csapatok ellen. Tehát ez lesz az első bajnokság, amin részt veszünk.
Ennélfogva az első számú motivációnk természetesen a kalandvágy, de persze megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy minél jobb eredményt érjünk el. A mezőnyt és a híreket elnézve ez nem lesz könnyű, igazából nem is tudom felbecsülni, hogy mi lehet a reális cél. (illetve de: a reális cél, hogy játszunk és jól érezzük magunkat).” – mondta el csapatáról Kővári Szabolcs.
Újoncokat fogadni mindig öröm: reméljük, hogy nem csak az eredmény, hanem a részvét is számít majd és egy életreszóló élménnyel gazdagodik mindkét csapat, hogy aztán a 2016-os budapesti KEK-en viszontláthassuk őket.