Lassan rendszeres résztvevőjévé válik az Antall József Tudásközpont a budapesti KEK-nek. No, az alapítvány idén sem indít futsal csapatot, ahogy tavaly sem tette: sokkal inkáb felajánlásukkal és programjaikkal színesítik a KEK-es holtidőket, szabad pillanatokat. 2015-ben is lesz a nagy sikerű evezőergométer, a Dunai Regatta szervezői további játékokkal és ajándékokkal egészítik a KEK amúgy sem szegényes mellékprogramjait (a II. Cheerleader MEFOB mellett a Teqball nevű fejlesztőjáték is a szórakozásunkra lesz majd március 5. és 7. között).

Az alapítvány ezenkívül nagylelkű felajánlást is tett a győztes csapat felé: a Dunai Regatta szervezői az esemény ideje alatt 10 főt látnak majd vendégül Budapesten, így a meghívottak városnézéssel és egyéb programokkal egybekötve élhetik át Magyarország legnagyobb egyetemek közötti sport- és kulturális rendezvényének szépségét. A felajánlást a győztes csapat a most alakuló (de remélhetőleg hosszú évekre megmaradó) hagyomány szerint a jótékonysági program javára átadja.

Az evezőergométer a tavalyi Dunai Regattán

A Dunai Regatta

Így aztán a tusnádfürdői Szent László Gyermekotthonból áprilisban 10 növendék is ellátogathat a fővárosba. A jótékonyági programunkról, melyben az említett intézménynek gyűjtünk sportszereket egyébként ide kattintva bővebben is olvashat.

A Dunai Regatta Magyarország legnagyobb egyetemek közötti sport- és kulturális rendezvénye. A nemzetközi evezős, sárkányhajós és zenei versenyen 2014. május 1-jén nyolc magyar és három külföldi egyetem hallgatói vettek részt, képviselve a Budapesti Corvinus Egyetemet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, a győri Széchenyi István Egyetemet és a Szegedi Tudományegyetemet. Mivel a Dunai Regatta az ország pozitív imázsát is építeni hivatott, ezért a 2013-as Regattán versenyző Bécsi Egyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem után 2014-ben Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek versenyző hallgatók.

A KEK és a Regatta szellemisége egyébként nagyon hasonló: az egyetemi sport és a kulturális szórakozás terjesztése mindkét rendezvény fő célja. A KEK alatt keresd őket bátran, próbáld ki az evezőergométert és a többi játékukat is és ismerd meg az Antall József Tudásközpont célkitűzéseit is!