Hat évvel az indulás után a budapesti állomás szervezői úgy gondolták, ideje megrendezni az öregdiákok kupáját – a versenysorozat “családjából” túl sokan nőtték ki a KEK-et. Az I. KEK ALUMNI-ra igény is volt, hiszen 8 csapat jelentkezett. Tehát egykori KEK-résztvevők néztek farkasszemet egymással pénteken és szombaton a Tüskecsarnokban illetve az ELTE-BEAC csarnokban.

Két négyes csoport vitézkedésével indult a torna péntek este. Az “A” csoportban az ELTE Futsal, a Paksi halászlé, a Golimpiakosz és a Local Special Ones egészen szoros végeredménnyel zárt: az ELTE kétszer is döntetlent játszott (Paksi halászlé, Golimpiakosz), így kialakult a 1. Golimpiakosz (7 pont), 2. ELTE Futsal (5 pont), 3. Paksi halászlé (4 pont), 4. Local Special Ones (0 pont) végeredmény.

A másik csoportban a klasszikus 9-6-3-0 ponttal zártak a csapatok, a Zsuga Bonito minden meccsét megnyerte, a második az EKE 1891, a harmadik a Millenium FC, a negyedik a Necseszdel-Hamza lett.

Bár az “A” csoport eleve szorosra sikeredett, a rájátszás aztán meghozta az igazi izgalmakat a tornára. Az EKE 1981 előbb az “A” csoport győztesével egy 3-2-es meccsen harcolta ki a döntőbe jutást, majd az ELTE Futsal ismételte meg a 2005-ös isztambuli BL-döntőn látott csodát és a torna mini Liverpooljaként 3-0-ás hátrányból fordította meg a meccset, jutva ezzel a döntőbe. Az előbbi meccsről a kétgólos Bukovszki Szilárdot illik kiemelni.

A két csoportmásodik jutott tehát fináléba, az ELTE-BEAC csarnokban pedig a KEK helyosztói közé ékelve láthatta a nagyérdemű a döntőt. Ez sem sikerült kevésbé izgalmasra, az EKE többször is felállt hátrányból, de a végeredmény 4-3 a házigazda javára. A meccsen Novák Márton és Soltész Levente is duplázni tudott. Úgy nézett ki, minden helyosztó eszméletlen izgalmasra sikeredik, a bronzmeccsen rendes játékidőben sem volt döntés: a Zsuga és a Golimpiakosz 2-2-vel végzett. Büntetők döntöttek, a torna legjobb kapusának választott Tamás Előd előbb büntetőt fogott, majd berúgta az utolsót, ezzel 5-4 a Golimpiakosznak.

Az I. KEK ALUMNI gólkirálya Imreh Márton lett a Paksi halászlé csapatából, a legjobb játékosnak járó díjat pedig a döntős EKE 1891 varázslója, Tasnádi Szabolcs kapta.

A tornán történt egy sajnálatos sérülés. Az EKE 1891 – Necseszdel-Hamza meccsen szombat délelőtt Poraczki Szilárd súlyos lábsérülést szenvedett, mentőnek kellett a helyszínre jönnie. Friss hír, hogy “megúszta” 6 csavarral a hétvégét. Ezúton is jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk neki!

Az I. ALUMNI kupa végeredmény:

1. ELTE Futsal
2. EKE 1891
3. Golimpiakosz
4. Zsuga Bonito
5. Paksi Halászlé
6. Millenium FC
7. Necseszdel-Hamza
8. Local Special Ones

Tehát a házigazda ELTE Futsal csapata nyerte az első, ám remélhetőleg hagyománnyá váló ALUMNI kupát. A döntőben az EKE 1981 csapatát fordulatos meccsen végül 4-3-ra verték. Árendás Tamás válaszolt a kérdéseinkre.

– Gondoltad volna a torna előtt, hogy tiétek lesz az első ALUMNI kupa győzelem?

Persze 🙂 Minden kupának úgy indulunk neki, hogy megnyerhetjük. Csapatunk tagjai között vannak, akik 5-6-7 éve együtt futsaloznak, így mondhatni jól ismerik egymást. Az ilyen kupákon fokozottan jelentkezik az egymás iránti elkötelezettség, ami nálunk maximálisan jelen van.

– Minek volt köszönhető, hogy a csoportmeccseken gyengén kezdtetek (két X), aztán viszont mindent nyertetek?

A Tüske csarnok tornaterme alapvetően nem kedvez a játékunknak, így kellett egy kis idő mire felmértük a pálya méretéből adódó lehetőségeket. Első két ellenfelünk a Golimpiakosz és a Paksi Halászlé egyébként igen erős játékerőt képvisel, így nincs miért szégyenkeznünk az eredmények miatt.

– Reméljük sok-sok évre hagyománnyá vált idén az ALUMNI kupa. A te csapatod meddig lehet együtt? És van esély, hogy még nyertek kupát?

Azt mondják a csúcson kell abbahagyni…Próbálunk rácáfolni a mondásra!