Április 16-án és 17-én immáron ötödik alkalommal rendezték meg – a Selye János Egyetem hallgatói szervezésében – a KEK Selye Cupot, amely egyben a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája sorozat felvidéki állomását képezte. A szervezők a nyolc együttest két kvartettbe sorolták be a csoportküzdelmek idejére. Az A fémjelzésű négyesben csupa magyar társaság kapott helyet: a Debreceni Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, az Eszterházy Károly Főiskola és a BKF Farkasok legjobbjai küzdöttek a továbbjutást érő helyekért. A “B” csoportban a házigazdák mellett az Erdélyből érkező Imperial Wet, az Óbudai Egyetem és az ELTE viaskodott a versenyben maradásért.

A csoportküzdelmek a Debreceni Egyetem és az Óbudai Egyetem magabiztos győzelmeiről szóltak, így kettősük automatikusan az elődöntőkbe került. A továbbjutást érő 2. és 3. helyekért ádáz csatározásokat vívtak a felek, még az utolsó utáni pillanatban is történt helycsere: a kavarodásból végül az ELTE és a BKF Farkasok jöttek ki a legrosszabbul. Másnap az éjszakai mulatozásból megpihent és megfáradt tekintetek veselkedtek egymásnak: a negyeddöntőben előbb az Imperial Wet ütötte el a győri Széchenyi István Egyetem csapatát a további csatározásoktól, majd az újonc, egri Eszterházy Károly Főiskola lepte meg a házigazdákat.

Az elődöntőkben kis híján borult az első napon felállított erősorrend: a Debreceni Egyetem a rendes játékidőben nem tudta az Imperial Wet fiait két vállra fektetni, ám a büntetőrúgások során már az erdélyiek húzták a rövidebbet. A másik csoportgyőztes, az Óbudai Egyetem rögvest a mérkőzés első perceiben hátrányba került az egriek ellen, ám ez egy kijózanító pofon erejével hatott és a folytatásban fordítottak a fővárosiak. Ezzel létrejött az álomfinálé: a két makulátlan mérleggel menetelő csapat döntője megfontolt és taktikus játékot hozott. Végül a helyzeteivel jobban gazdálkodó Debreceni Egyetem  emelte magasba a révkomáromi állomás megnyeréséért járó serleget!

V. Selye Cup végeredménye

1. Debreceni Egyetem

2. Óbudai Egyetem

3. Imperial Wet Csíkszereda

4. Eszterházy Károly Főiskola Eger

5. Széhenyi István Egyetem Győr

6. Selye János Egyetem Révkomárom

7. ELTE Budapest

8. BKF Farkasok