Aki akár csak egyszer is beleszagolt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának légkörébe, az pontosan tudja, a rendezvény nemcsak a versengésről, hanem a közösségépítésről is szól – sőt. A rendezők eltökélt célja, hogy határokon túl élő magyar egyetemistákat a sport, a futball erejével kösse össze, és az évi három-négy találkozás valóban kiváló kapcsolatot alakít ki az egymástól egyébként több száz kilométerre élő magyarok között. Mivel a KEK alapvetően az aktív egyetemisták számára hirdet versenyt, 2015-től kezdve mintegy társprogramként évente kétszer a már diplomát szerzett egykori hallgatók, egykori „KEK-esek” számára is tornát szerveznek, ez az Alumni-kupa.

Az esztendő első Alumniját Budapesten tartják a KEK-kel egy időben, a másodikat pedig Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A sorban a III. Alumni-kupa következik, méghozzá Kolozsvár után újból Budapesten. A 2015-ben megrendezett első tornán nyolc csapat indult, és a győzelmet – nem épp „példamutató vendéglátóként” – ELTE Futsal együttese húzta be, miután a döntőben 4-3-ra diadalmaskodott az EKE 1891 felett. A harmadikon akár meg is ismétlődhet ez a döntő, igaz, ehhez még az akkorinál is jobb teljesítmény szükséges, ugyanis már most biztos, hogy ezúttal népesebb mezőny versenyez az elsőségért – lévén nem kevesebb, mint tizenhat (!) induló regisztrált. A határon túlról kilenc együttes jön: Golimpiakosz (Kolozsvár), Deportivo Malaria (Nagyvárad), Eke Kolozsvár 1891, Brassói Transilvania, Imperial Wet (Csíkszereda), Sepsi’08 (Sepsiszentgyörgy), Kamikaze (Kolozsvár), Kacsasza (Kolozsvár), Zsukások (Nagyvárad). Magyarországról pedig a Zsuga FS (Budapest), a Paksi Halászlé, a Budapesti Műszaki Egyetem, a PTE Futsal (Pécs), a LawLiga Bonita valamint két ELTE-s gárda, az NSZK és az ELTE Futsal adott be nevezést.