Nyilasi Tibor a KEK-megnyitón

A Magyar Labdarúgó Szövetség a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának kezdetétől a torna mellett állt, és ahogy minden évben 2010-től kezdve, úgy idén is segíti a szervezők munkáját, valamint a díjazás sokszínűségének érdekében is tesz felajánlást.

Az MLSZ és az ELTE között 2010-ben a korábbinál is szorosabb kapcsolat alakult ki, miután az akkor Budapesten rendezett futsal Európa-bajnokságon az egyetem önkéntesei segédkeztek a problémamentes és magas szintű lebonyolításban. Az együttműködés azóta is folyamatos, volt már a KEK fővédnöke Csányi Sándor MLSZ elnök, Dunai Antal és Nyilasi Tibor is, de a válogatott mérkőzésein is rendre az ELTE önkéntesei egészítik ki a szövetség munkáját. Az sem mellékes, hogy az MLSZ Budapesti Igazgatósága és a lelkes budapesti egyetemi diákok, valamint a Magyar Egyetemek–Főiskolák Sportszövetsége (MEFS) kezdeményezésére indult útjára a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, amely egyre nagyobb teret hódít magának.

2014-ben és 2015-ben az MLSZ már a KEK kiemelt támogatója volt, és e tisztjét 2016-ban is megőrizte. A szövetségnek köszönhetően a magyar élvonalbeli futsal bajnokságok meccsein edződő bírók fújják majd a sípot a KEK mérkőzésein – remélhetőleg a csapatok közmegelégedésére. A játékvezetésen kívül a BLSZ biztosítja a torna díjazását is. A dobogós helyen végző együttesek számára kupával és érmekkel, míg a legjobb játékos, a gólkirály és a torna legjobb kapusa számára egy-egy különdíjjal készül a szövetség.

Sch. Á.