10:00-ás meccsek:

A hölgyeknél is az ELTE nyitotta a sort, de kevésbé voltak szerencsések, mint az urak. A Corvinus a félidőre már 10 pontos előnyre tett szert,amit a meccs végére 18 pontosra növeltek, hiába küzdött becsülettel az ELTE. ELTE-Corvinus: 59-77

A férfiak mezőnyében az ELTE egy erődemonstrációval kezdett, 62 pontos különbséget állított be a meccs végére. A három pontosok végig pontosnak bizonyultak, többek között ennek köszönhetően már a félidőben is 59-14 állt az eredményjelzőn. A Selyének a végére sikerült felpörögnie, így az utolsó negyed szorosra, 23-21-re sikeredett, de ez semmilyen befolyást nem gyakorolt a végeredményre: ELTE – Selye: 105-43

12:00-ás meccsek:

Magabiztosan kezdett a BME csapata, az első negyedet 28-6-ra húzta be. A Wild CAts játékosaira ez ébresztőleg hatott, de a kezdeti rövidzárlatot nem tudták ledolgozni, így a BME könnyedén szerezte megy a győzelmet. BME-KMDSZ Wild Cats: 74-45

Az első negyed végére máris 15 pontos vezetésre tett szert a KMDSZ, melyet a meccs során végig növelni. Bármennyire is küzdöttek a Sapientia játékosai, nem tudtak behozni a lemaradást, a végeredmény 96-45 lett a KMDSZ javára. KMDSZ Wild Dogs-Sapientia Egyetem: 96-45

15:00-ás meccsek:

A két egyetem találkozója szorosnak indult, a kemény védekezésből egyik csapat sem engedett, emellett gyors és taktikus játékot láthattunk mindkét csapattól. A mérkőzés 3. negyedében az ELTE csapata sikeresebb volt pontszerzés szempontjából, ezt mutatta az eredményjelző is, ugyanis az addigi pár pontos különbség megnövekedett, ezt az erdélyi lányok a meccs végéig hiába próbálták csökkenteni. KMDSZ Wild Cats-ELTE: 43-56

Nehezen indult mindkét csapatnak a mérkőzés, ám a második félidőtől kezdve az ELTE csapata gyors játékkal, több jó találattal nagy előnybe került. A Sapienta Egyetem csapata nem hagyta magát, az utolsó percig küzdött, sajnos kevesebb sikerrel. Sapientia Egyetem-ELTE: 31-97

17:00-ás meccsek:

A Corvinus csapatának dinamikus labdafelvitelét nem minden esetben tudták megállítani a BME lányai, így jutott előnybe a hazai csapat. Majd könnyedén zsebelte be a győzelmet a 34-23-as félidő után. Corvinus-BME: 62-46

Mindkét csapat lendületes, gyors játékkal kezdett, de már a félidő vége előtt látszódott, hogy a KMDSZ WILD DOGS csapata fog diadalmaskodni, 17-51.es félidő után 38-79-el zártak a csapatok. Selye János Egyetem-KMDSZ Wild Dogs: 39-79

Holnap folytatjuk!

A pénteki napon készült összes fénykép elérhető a KEK FB oldalán!