Miért tartotta fontosnak, hogy elvállalja a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának védnökségét?
 
Simicskó István: Egész életemet áthatotta a sport szeretete és aktív űzése is. Úgy gondolom, hogy bármilyen sportra is adja az ember a fejét, már tesz azért, hogy egészséges életet éljen. Sportért felelős államtitkárként is fontosnak tartottam, hogy elősegítsem a sport ügyét, hogy minél több magyar emberhez eljusson, minél több magyar ember sportoljon. Ezt Újbuda országgyűlési képviselőjeként, illetve honvédelmi miniszterként is így gondolom.
Békéscsaba, 2014. október 16. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiuma őszi konferenciájának megnyitóján Békéscsabán 2014. október 16-án. MTI Fotó: Rosta Tibor
 

Manapság rengeteg egyetemi szervezet rendez nemzetközi programokat, a kellemes időtöltésen kívül, milyen előnyök származhatnak még ebből a hallgatók számára?

S.I.:2010-ben, Magyarországon 250 ezer igazolt sportoló volt, mára ez a szám 500 ezerre nőtt. Ezek a számok, úgy gondolom magukért beszélnek. Ugyanakkor a sport egy olyan érték, amely testi-lelki harmóniát képes adni. A sport hosszútávon az éltere készít fel, embert és közösséget egyaránt formál. A fairplayre, a sportszerűségre nevel és számos barátság forrása is.

Az idei Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának egyik fő küldetése, hogy támogassa a Minority Safepack kezdeményezést, ami egy Európai Uniós népi kezdeményezés. Eddig nem járt sikerrel egyetlen népi kezdeményezés sem. Lát rá esélyt, hogy összejön az egymillió aláírás?

S.I.:Az Európai Unió nemzetállamok közössége. Huszadik századi örökség, hogy az államok területe nem esik egybe a nemzetek szülőföldjével, és így sokan élnek kisebbségben. Fontos, hogy a szülőföldjükön megélhessék az anyanyelvüket, nemzeti hagyományaikat, kultúrájuk. Ezt támogatnunk kell.

Ön szerint az egyetemi sportnak az egészséges életmód előseítéséről kell szólni, vagy amerikai mintára, inkább a profi sportolók kineveléséről?

S.I.:Az amerikaiak sport rendszere más, mint a miénk. Az egyetemi sport azonban mindkét rendszerben jó bázisul szolgálhat a profi sport számára is. Az egyetemeknek nem az a célja, hogy olimpiai bajnokokat képezzen ki, hanem hogy minél több fiatal próbáljon ki számos sportot és lehetőleg űzze minél tovább, ezáltal egészségesebb legyen mind szellemileg, mind fizikailag. Wolfgang Behringer szerint a sport a kulcs a társadalom működési módjához. Mi magyarok sportot szerető nemzet vagyunk, de el kell jutnunk a sportoló nemzet, sőt a sportszerű nemzet állapotába. Azt gondolom, hogy jó úton járunk.