NŐI

ELTE-BEAC

Az ELTE-nek négy éve van női röplabda szakosztálya, ami minden évben jelentős vérfrissítésen megy át. Vannak akik lediplomáznak és ezért kénytelenek elhagyni a csapatot, de szerencsére minden évben érkeznek lelkes újoncok is. Annak ellenére, hogy egyetem mellett űzik a sportot nem veszik félvállról. A csapat majd’ minden tagja ex NB1/NB2-es tapasztalattal rendelkezik. A fő kihívásnak azt érzik, hogy az állandó tagcserék miatti hiányos koháziót megteremtsék. Erre kiváló alkalom a KEK is. Ahol jó hangulatban, de azért mégis tétmérkőzéseken tudják tovább mélyíteni az összhangot. Jelenleg a 2-3. helyért küzdenek a bajnokságban, a céljuk pedig, hogy szezon végén feljutást érő pozícióban végezzenek.

BME

A BME-s csapatban is állandóak a tagcserék, de szerencsére mindig vannak új jelentkezők. Ráadásul csupa olyan tehetség, akik már korábban megismerkedtek a röplabda alapjaival, így egyből érdemi munkát tudnak végezni ők is. A tavalyi év kiugróan jól sikerült a lányok számára, hiszen történetük során először jutottak be a MEFOB 4-es döntőjébe, ahol sajnos nem sikerült érmet szerezniük. Mivel a csapat legtöbb tagja év közben saját együttesében edz, ezért kiemelten fontosnak gondolják a KEK-et, ahol még jobban összeszokhatnak. Esélyesnek az ELTE-t és a BEAC-ot tartják, de nem zárnak ki semmit sem.

Eszterházy Károly Egyetem, Eger

A csapat idén alakult, ezért különösen izgatottak. Igaz, van pár csapattagjuk, akik más-más formációban már megmérettette magát már a KEK-en is. Fiatal koruk miatt sok eredménnyel még nem büszkélkedhetnek, de egy Sport Szakos Hallgatók Sporttalálkozója alkalmával már második helyezést értek el. Magukon kívül az ELTE és a SOTE által delegált csapatokat tartják a torna esélyeseinek.

Semmelweis Egyetem Budapest

Ez a csapat igazi rutin-róka. Többségük már öt éve együtt játszik, de azért van pár újonc is. Az ő beépítésükre tökéletes alkalomnak ígérkezik a KEK. Korábban az Universitas Bajnokságban elsők is voltak, jelenleg a Budapest Bajnokság másodosztályában vitézkednek. Nagy büszkeség számukra, hogy tavaly a medikus kupán csak a döntőben találtak legyőzőre. Az ELTE és a BME csapatait érzik legnagyobb riválisuknak, de mivel újoncok a küzdelmekben nem ismerik pontosan az erőviszonyokat. Bíznak a minél jobb szereplésben.

Állatorvostudományi Egyetem, Budapest

Egy igazán fiatal gárdával érkeznek az állatorvosi egyetemről, hiszen még csak három gyertya lenne a születésnapi tortájukon. Az Universitas bajnokságban bontogatják szárnyaikat hol több, hol kevesebb sikerrel. Bár remélik, hogy minél több győztes meccset vívnak majd meg a hétvégén, már akkor is elégedettek lesznek, ha emelt fővel és mosolyogva hagyják majd el a pályát. A kupa abszolút esélyesének az ELTE és a BME alakulatait tartják.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapest

A szakosztály 2012-ben alakult, a jelenlegi összetétel 2016-ban állt össze. Az universitas bajnokságban éppen hogy csak lecsúsztak a dobogóról, így negyedikként végeztek. A KEK-ről egy szerencsés véletlen folytán szereztek tudomást, egy volt csapattársuk hívta fel a figyelmüket a versenyre. Magasztos célt tűztek ki maguk elé, történetesen, hogy minél több szép emlékkel gazdagodjanak. Meglátásuk szerint a legnagyobb esélyes a SOTE.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest

A pázmányosok csapata direkt a KEK-re alakult. Ennek köszönhetően igen rövid történelemre tekintenek vissza. És bár így, csapatként még nem indultak versenyeken, játékosaik különböző formációkban már komoly sikereket értek el. Így például Universitas bajnokságban gyakori vendégek a dobogón. Idén szeretnének megmártózni a KEK hangulatvilágában, és a maximumot kihozni belőle. Emellett természetesen bíznak abban, hogy sok új kedves arcot ismerhetnek meg.

FÉRFI

Tamure- Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

A kolozsvári különítmény külön a KEK apropójára alapította csapatát. Persze bemutatni nem kellett a játékosokat egymásnak, hiszen líceumi éveik alatt már együtt röplabdáztak. Ebből az időszakból vannak sikereik is, nem is akármilyenek! Négyszeres liga elsők voltak, ugyanennyiszer jutottak tovább az országos röplabda bajnokságba is. Mivel eleddig még nem vettek részt a KEK-en izgatottan várják a hétvégét, és remélik minél több szép emlékkel gazdagodva térnek majd haza.

ELTE-BEAC

A hazai csapat tagjai is komoly előképzettséggel rendelkeznek, hiszen mielőtt a BEAC-ban elkezdtek volna röpizni, már mindnyájan űzték valahol ezt a sportot. Minden évben jönnek új arcok, akik friss szemléletet hoznak az együttes életébe. Hazai csapatként nem is lehet más célkitűzésük, minthogy minél közönség szórakoztatóbb meccseket játszanak, és hogy a lehető legtovább jussanak. Emellett bíznak benne, hogy sok új barátság is szövődik majd közöttük és ellenfeleik között.

BME

A MEFOB-on már régi visszatérő vendégek a műegyetemisták, akiknél csakúgy mint mindenhol máshol, nagy a mozgás csapaton belül. Szerencsére mindig vannak új jelentkezők, akik pótolják a kiöregedett spílereket. Az elmúlt négy évben igen tiszteletre parancsoló eredményeket értek el. 2014-ben és 2015-ben is elsők lettek a MEFOB bajnokságban, míg 2016-ban és 2017-ben a második helyet hódították el. A KEK-et inkább felkészülésként kezelik, ahol jó társaságban, remek hangulatban gyakorolhatják be a figurákat a MEFOB négyes döntőjére.

Eszterházy Károly Egyetem, Eger

A egri fiúk a MEFOB csapatukkal érkeznek, akik egy igencsak összeszokott különítménynek számítanak. Eddig még váratott magára a kiugró teljesítmény, de bíznak benne, hogy most majd a KEK-en sikerült átugraniuk saját árnyékukat.

Óbudai Egyetem, Budapest

Az óbudai különítmény egy fiatal csapattal érkezik hétvégén a Bogdánfy útra. Szakosztályuk már tíz éve működik, ez idő alatt kisebb-nagyobb sikereket értek el. Jelenleg az Universitas bajnokságban pallérozódnak, ahol már többszörös címvédők. A BME-s srácokat tartják az egyik legnagyobb riválisuknak, de hozzá tették, hogy több olyan csapat is indul, akiket nem ismerne, lehet közöttük egy igazi fekete ló.

Állatorvostudományi Egyetem, Budapest

Egy igazi friss csont az állatorvosok egylete. 2014-ben alakultak, azóta a fejlődés és a lelkesedés is töretlen. A többi csapathoz hasonlóan, ők is az Universitas bajnokságban küzdenek hétről-hétre. Helyezésben kifejezve nincsen különösebb céljuk, inkább “csak” a jóhangulat, és a pörgős, szoros mérkőzések, amiket elvárnak maguktól.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest

A közszolgálati egyetem röplabda csapata sem lépett még matuzsálemi korba, hiszen még csak három esztendős. Ennek ellenére már vannak megsüvegelendő eredményeik, így például egy strandröplabda bajnokságon elért második helyezés. Amikor kitűzött céljaikról kérdezősködtünk, akkor negatív definíciót alkalmaztak, az utolsó helyet szeretnék elkerülni. De ha ez esetleg még sem sikerülne, akkor sem lesznek csalódottak.