A X. KEK második napján folytatódott az Alumni futball kupa is. A csapatok reggel nyolctól folytatták a csoportküzdelmeket, délutánra pedig a győztes is meglett.

Kissé álmosan, már-már a másnaposság határait súroló intenzitással indult az útjára a labda a Beac műfüves pályáján. A csapatok az első három helyért folytatták a küzdelmet. Az első hely rögtön negyeddöntőt ért, míg a második és harmadikoknak kellett még egy középdöntőt játszaniuk.

Az A csoportban az első helyért a Villám Kolozsvár és az Odin Fiai folytattak küzdelmet. Az egymás elleni meccsen péntek este a pesti csapat győzött, így mindkét csapatnak csak egy meccse maradt mára, amit mindketten megnyertek. A Villám a továbbra is nyeretlen Sepsi Pestet győzte le, míg az Odin a Góbékellen bizonyult jobbnak. A harmadik helyre a Frady döcögött be, akik mindkét mai meccsüket megnyerték.

A csoport végeredmény:

1. Odin Fiai 10 pont
2. Villám Kolozsvár 9 pont
3. Frady 7 pont
4. Góbék 3 pont
5. Sepsi Pest 0 pont

A B csoport nem tartogatott túl sok izgalmat. Mind az öt csapat két meccset játszott, ám már az első kör után eldőlt a továbbjutás. A Tragumúrák legyőzték a Black Ramet, így biztos továbbjutókká váltak, míg a Székelykeresztúr a Rákóczi Főiskola ellen vívta ki a kieséses szakaszba jutást. Mivel az El Passo döntetlent játszott a Tragumúrákkal, eldőlt hogy a Black Ram és a Rákóczi nem juthat tovább. Előbbi az utolsó meccsére ki sem állt, míg a Keresztúr a gólkirályi címbe beszálló Lázár Zsolt vezérletével 4-0-ra megverte az El Passot.

B csoport végeredmény:

1. Székelykeresztúr 10 pont
2. Tragumúrák 8 pont
3. El Passo 4 pont
4. Rákóczi 3 pont
5. Black Ram 3 pont

A C csoportban is csak a harmadik hely volt kérdéses, miután az NSZK-ELTE csapata rendkívül meggyőző játékkal minden meccsét megnyerte, és a Sepsi 08sem hagyott sok esélyt ellenfeleinek. A harmadik hely végül a Golimpiakosz és a Bak-Elit egymás elleni meccsén dőlt el, a 2-2-es döntetlennel utóbbi jutott tovább.

C csoport végeredmény:

1. NSZK-ELTE 12 pont
2. Sepsi 08 9 pont
3. Bak-Elit 4 pont
4. KMDSZ 69 3 pont
5. Golimpiakosz 1 pont

A D csoport tartogatta a legtöbb izgalmat, hiszen a Paksi Halászlé ellentmondást nem tűrő játékának köszönhetően, a BEAC elnök Simon Gábor vezérletével 12 pontot gyűjtött. Így a másik négy csapat sorsa csak a legutolsó csoportmeccsen dőlt el. A Kamikaze – Zsukások meccs előtt a következőképpen nézett ki a helyzet: a címvédő Deportivo Maláriának és az Árnyék Kolozsvárnak 4-4 pontja, míg a Kamikazenak és a Zsukásoknak 3-3 pontja volt, azaz döntetlen esetén igen komoly matekozásra lett volna szükség. Ráadásul egészen a legutolsó támadásig úgy nézett ki beigazolódik a szervezők rémálma, ám a Kamikaze végül 3-2-re diadalmaskodni tudott. A harmadik a jobb gólkülömbségének köszönhetően a Deportivo lett.

D csoport végeredmény:

1. Paksi Halászlé 12 pont
2. Kamikaze 6-án pont
3. Deportivo Malária 4 pont
4. Árnyék Kolozsvár 4 pont
5. Zsukások 3 pont

A kieséses szakaszban tehát első körben a második helyzettek játszottak a harmadikokkal.  A Frady-Sepsi meccsen a szoros küzdelemben a Sepsidiadalmoskodott, bár a Frady sokszor közel járt az egyenlítéshez, többek között büntetőt is hibáztak. A másik meccsen a Tragumúrák egy hatalmas majd egy potyagólnak köszünhetően nyerték meg 2-1-re a meccsüket a Bak-Elit ellen. A következő meccsen a Kamikaze a torna legnagyobb vereségét mérte az El Passora, 8-0-ra mosták le ellenfelüket. A párhuzamos meccsen a hatodik gólját megszerző Pop Vlad fémjelezte Villám egyy remek, fordulatos meccsen kiejtette a címvédő Deportivo Malária együttesét, ezzel kialakítva a negyedöntők párharcait.

Eredmények:

Frady-Sepsi 08 0-1
El Passo-Kamikaze 0-8
Tragumúrák-Bak-Elit 2-1
Villám Kolozsvár-Deportivo Malária 3-2

A negyeddöntők első két meccsén rügtün két döntetlen született. A Székelykeresztúr 1-1-et játszott a Sepsivel, majd a tizenegyes párbaj után utóbbi jutott tovább. A másik meccs sokkal izgalmasabban alakult: a Tragumúrák szerzett vezetést ám a Paksi Halászlé gyorsan egyenlített. A második félidőben újra vezetést szerzett a Tragumúrák, de megint egyenlített a Paks. Az utolsó másodpercben azonban olyan súlyos bírói hiba történt ami megengedhetetlen egy ilyen rangos kupán: történt ugyanis hogy a bíró befújt egy szabadrúgást az erdélyi csapatnak. A játékos ellőtte a labdát, közben (!) a bíró lefújta a meccset, a labda bement a kapuba, ám a bíró nem adta meg, mivel szerinte ez időn túl történt. Nem is részletezném mennyire nonszensz az egész, legyen annyi elég hogy a Paksi csapat is arról győzködte a bírót hogy adja meg, ám az hajthatatlan volt. A büntető párbaj sem szolgáltatott igazságot, a Paks jutott tovább. A soron következő meccsen az Odin Fiai könnyed, megérdemelt győzelmet arattak a Kamikaze ellen, míg az NSZK hiába vezetett szinte végig a Villám ellen, a kolozsvári csapat a meccs legvégén egyenlíteni tudott és büntetőkkel továbbjutott az elődöntőbe.

Eredmények:

Székelykeresztúr – Sepsi 08 1-1 B: 0-2
Odin Fiai – Kamikaze 2-0
Paksi Halászlé – Tragumúrák 2-2 B: 1-2
NSZK-ELTE – Villám Kolozsvár 2-2 B: 1-2

Az elődöntő első meccsén az Odin Fiai megérdemelten verték 3-1-re a Paksi Halászlé gárdáját, míg a másik meccsen a Sepsi korán vezetést szerzett és akármennyire hajtott a Villám, nem sikerült az egyenlítés, így a székelyföldi csapat jutott a döntőbe.

Eredmények:

Odin Fiai – Paksi Halászlé 3-1
Sepsi 08 – Villám Kolozsvár 1-0

A bronzmeccsen végül Simon Gábor három góljával könnyedén nyert a Paks a nagyon fáradt Villám ellen 5-0-ra. A döntő is hasonlóan alakult, a Sepsi nagyon fáradtnak tűnt az Odin Fiai ellen, akik simán, megérdemelten, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva nyerték a meccset és az egész kupát.

Eredmények:

Paksi Halászlé – Villám Kolozsvár 5-0
Odin Fiai – Sepsi 08 4-1

És végül, ám nem utolsó sorban, jöjjenek a díjazottak!

A Gólkirályi címet a Beac igazgató Simon Gábor érdemelte ki 9 góllal. A legjobb kapus Hoffer Csaba lett a győztes Odin csapatából, a legjobb játékos pedig a hat gólig jutó Pop Vlad lett a Villám Kolozsvárból.

Forrás: ELTE Online