Az idei XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját a “Sport határok nélkül” jelmondattal rendezte meg az ELTE sportegyesülete, a BEAC. 94 csapat több mint 1300 sportolója és 20 egyéni sportoló vett részt az eseményen. A budapesti és vidéki egyetemek mellett többen érkeztek Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről.

A 2020-as torna március 1-én a nemrégiben avatott ELTE-BEAC Pluhár István pályán kezdődött, hiszen idén már a nagypályás labdarúgás is a KEK palettáján volt. Ezt nem is lehetett volna mással elindítani, mint egy ikonikus BEAC- Műegyetemi FC párharccal. A rangadót a BEAC nyerte 5-0-ra.

A KEK többi napjára egy héttel később, március 5-7. között került sor. Az esemény ünnepélyes megnyitóján Dr. Kövér László házelnök, a KEK fővédnöke is megjelent, aki kiemelte: a sport az emberi minőséget állítja előtérbe és a sporton keresztül megéljük, hogy a magyar összetartozás számára nincsenek határok.

Multisport esemény révén  az asztalitenisz mellett idén szintén jelen volt a futsal, a kosárlabda és a röplabda is. Március 6-án és 7-én mérhették össze tudásukat az egyetemi diákok.  Pénteken reggel kezdődtek a Tüskecsarnokban a kosárlabda és a röplabda mérkőzések, valamint a BEAC csarnokban és a Gabányi sportcsarnokban a futsal meccsek. Délután pedig a Mérnök utcában és a BEAC műfüves pályáin az alumni focitorna.

A kosárlabda tornán a nőknél a Közgáz SC és DSK, míg férfiaknál a kolozsvári KMDSZ állhatott a dobogó legfelső fokára. A 3. alkalommal megrendezett röplabda tornán a nőknél a Nyíregyházi Egyetem, a  férfiaknál az Eszterházy Károly Egyetem zsebelte be az első helyezésért járó vándorkupát. Az öregdiákoknál pedig a székelyudvarhelyi Góbék arattak fényes sikert.

A futsaltorna döntőjének kezdőrúgását Dr. László Imre, Újbuda polgármestere végezte el, aki záróbeszédében kiemelte, hogy a döntő mérkőzésen két felé húzott a szíve, hiszen debreceni születésű, de most annak a kerületnek a polgármestere amelynek csapata az ellenfél.

A döntő mérkőzést a Debreceni Egyetem és az ELTE-BEAC játszotta. A mérkőzés végeredménye kiélezett mérkőzést követően 2:0 lett a DE javára.

A mérkőzés izgalmas második félidőt hozott, hiszen miután a DE csapata megszerezte a vezetést az ELTE beszorította a saját térfelére a zöld mezben játszó együttest. A mérkőzés hajrájában egy rosszul váltott csere után megkapta a kegyelemdöfést azt ELTE csapata. Így alakult ki a végső 2-0-s eredmény. A félidőben az BEAC cheerleader csapata szórakoztatta színes bemutatójával a közönséget.

Az ünnepélyes díjátadón részt vett Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, a KEK védnöke – Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, a BEAC korábbi elnöke – Dr. László Imre, Újbuda polgármestere, Mayer Antal, a Mayer Pince tulajdonosa és Simon Gábor a rendező BEAC igazgatója.

Pánczél Károly, a KEK védnöke elmondta, hogy a nemzeti összetartozás évében nem gyászévet hirdetnek! Fontos, hogy legyen egy nap, amikor megemlékezünk a minket ért nemzeti tragédiáról, de az év fennmaradó 365 napjának a nemzeti összetartozásról kell szólnia, csakúgy, mint a 11. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupája.

Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke kiemelte a szervezők lelkiismeretes munkáját, mely nélkül nem valósulhatott volna meg 11. alkalommal a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája és kiemelte az egyetemi sport fontosságát.

Simon Gábor megköszönte az immáron több mint 70 önkéntes munkáját.

A hagyománnyá vált jótékonysági gyűjtést idén is megtartották a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáinak szervezői. A kupán résztvevők nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermekeket támogatnak idén is, így a Mezőgecsei Általános Iskola és a Tiszasalamoni Általános Iskola diákjai számára gyűjtöttek sportfelszereléseket és adományokat. Az idei KEK jótékonysági programja rekordot döntött és az elmúlt évek alatt elérte a 10 millió forintot, amivel több mint 1000 határon túli magyar diákon sikerül segíteni.

Az esemény támogatói az Országgyűlés, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Bethlen Gábor Alap, Rákóczi Szövetség, az MLSZ Budapesti Igazgatósága, a Budapesti Röplabda Szövetség, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, az ELTE Sport Kft, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft., a Joma, a VIWA Vitaminwater, médiapartnere az ELTE Online.

A XI. KEK-en készült valamennyi fotó hamarosan elérhető a KEK Facebook-oldalán!

Eredmények

Egyetemi futsal

1. DE

2. ELTE

3. BME

4.  BCE

5.

Sapientia

Árnyék Kolozsvár

Óbudai Egyetem

69 Kolozsvár

9.

Shörlock-MOGYE

Semmelweis Egyetem

IBS

Orange Buffaloes

Young Boys

Pázmány PKE

Inter Góbék

Kolozsvári Góbék

17. Kamikázé Kolozsvár

18. II. Rákóczi Ferenc KMF

19. Ungvári Nemzeti Egyetem

20.

Metropolitan

Selye János Egyetem

MTTK Stars Szabadka

Alumni futsal

1. GÓBÉK

2. OE ODIN FIAI

3. Árnyék Kolozsvár

4. Deportivo Malaria

5. -8.
Székelykeresztúri Egyesülés

El Passo

FrAdy

Tragumurák

9.-16.

69 Kolozsvár

Anonim BP

Kamikaze

Zsukások

ELTE-BEAC

SEPSI 08

Villám Kolozsvár

NSZK-ELTE

17. Sintér FC

18. 69 Székelyudvarhely

19. Paksi Halászlé

20. Ungvári Nemzeti Egyetem

21. -23. Golimpiakosz, BAK-ELIT, SEPSIPEST

Férfi röplabda

1.  NYE

2. SE

3.  SZTE

4. TE

5. EKE

6. Corvinus

7. NKE

8. Babes-Bolyai

9. SZE

10. ELTE

11. Metropolitan

Női röplabda

1. EKE

2. ELTE

3. NKE

4. SZTE

5. SOTE

6. MET

7. SZE

8. MTTK

Női kosárlabda

1. Közgáz SC és DSK

2. BME

3. SOTE

4. KMDSZ

5. ELTE

Férfi kosárlabda

1. KMDSZ

2. ELTE

3. SOTE

4. MOGYE

5. Óbudai Egyetem

6. TF SE

7. MMDSZ

8. IBS

Asztalitenisz

Egyéni verseny

  1.  Both Levente (ELTE)
  2.  dr. Varga Csaba Koppány (SZTE)
  3.  Mizsei Tamás (ELTE)

Páros verseny

        1. dr. Varga Csaba Koppány és Schmidt Máté (SZTE és DE)
        2. Brindza Ágnes, Veréb Xénia (SZTE)
        3. Mizsei Tamás, Minh Hoang Trinh (ELTE és BME)

Nagypályás labdarúgás

1. BEAC

2. Műegyetemi FC