A KEK szombati játéknapján kialakultak a női röplabda torna helyosztó párosításai. Izgalmas csatáknak és nagyszerű labdameneteknek lehettünk tanúi a Tüskecsarnokban, ahonnan idén is az EKE Eger csapata távozhatott aranyéremmel, a döntőben az ELTE felett diadalmaskodtak. A bronzérem az NKE csapatához került.

A női röplabda torna szombati játéknapján a délelőtti órákban bonyolították le a hátramaradt csoportmérkőzéseket, amely rögtön a „B” csoport rangadójával kezdődött, amelyen az ELTE és a SE lányai csaptak össze, amelynek végén, szoros és kiegyenlített küzdelem után a fővárosiak ünnepelhettek. A csoport másik mérkőzésén a vártnál könnyebben került szettelőnybe az NKE csapata a fáradtabbnak tűnő SE ellen, akik a második szettben már megszorították a Közszolgálati Egyetem csapatát, de egyenlíteniük nem sikerült. Az NKE győzelme után az is eldőlt, hogy ha az ELTE legyőzi az addig nyeretlen győrieket, akkor csoportelsőként a döntőbe kvalifikálják magukat. A csoportmérkőzések zárásaként a fővárosi csapat meg is tette a döntőhöz szükséges lépést, egy egyoldalúbb mérkőzésen 2-0 arányban győzték le a SZE csapatát. Az ELTE győzelme mellett az is biztossá vált, hogy a bronzéremért az NKE vívhat majd az „A” csoport második helyezettjével.

Az „A” csoportban az egriek gyorsan beigazolták az előzetes várakozásokat, a Metropolitan Egyetem elleni könnyed győzelem után bebizonyosodott, hogy az EKE Eger csapatát láthatjuk majd a döntőben. Mint a később megrendezett, de már említett ELTE-SZE meccs után kiderült, az ELTE ellen léphettek ott pályára. Az „A” csoport zárómérkőzésén – a Metropolitan veresége után – a Szegedi Tudományegyetem a csoport második helyéért, a kitartásuk miatt közönségkedvencé vált szabadkai csapatot győzte le 2-0-ra. Ezzel pedig lehetőséget kaptak a szegediek arra, hogy az NKE ellen a bronzéremért játszhasson.

Délután a helyosztók következtek, ahol 15 pont helyett, már 25 nyert pontig játszottak a szettekben. A 7-8. helyért a győri SZE és a szabadkai MTTK léphetett pályára. Előbbi csapat ritkábban eső, de annál értékesebb pontjait a közönség részéről mindig ováció fogadta. Azonban a győri csapatot ez nem zökkentette ki a meccsből, így magabiztosan szerezték meg első győzelmüket, illetve a torna hetedik helyét. Az 5-6. helyért a két csoportharmadik, a Metropolitan és az SE vívott meg egymással. Az első szettben a Semmelweis csapata hamar elhúzott 11-19-re, azonban a Metropolitan 8-0-s szériájának köszönhetően egy kiélezett végjáték következett. A SE csapata jobban bírta a nyomást, így szettelőnnyel cserélhettek térfelet. A bravúros Metropolitan feltámadás viszont úgy tűnt mindent kivett a csapatból, ugyanis a második szettben már nem maradt kérdés, az SE 25-13-ra a második szettet is megnyerte, megszerezve ezzel az ötödik helyet. Ahogy nőttek a mérkőzések tétjei egyre nagyobb habitussal ünnepeltek a csapatok és a szurkolók is egy-egy pont után.

A bronzmérkőzésen a NKE nézett szembe az SZTE csapatával. A meccset az NKE egy-két szép szegedi fellángoláson kívül végig kézben tudta tartani. Az NKE rendszeres 4-0-s, 5-0-a etapjai eldöntötték a bronzérem sorsát, amely idén megérdemelten került a Nemzeti Közszolgálati Egyetem röplabdás lányaihoz.

A döntőben az idei két favorit lépett pályára. A bemelegítés alatt is látszott, hogy egy igazi döntő következik, és hogy minden egyes pontért nagy küzdelem fog zajlani a pályán. Ebben a szellemben is indult a mérkőzés, a pontokat a pályán hatalmas ünneplés fogadta, csapatok folyamatosan próbálták biztatni és hergelni magukat. A döntőnek az is megadta az alaphangulatát és a méltóságát, hogy a meccsekre ugyan eddig is jellemző hatalmas lecsapások, sáncolások és cipőtörölgetések jelentősen megszaporodtak. Az első szett feléig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A játék hajrájára viszont szép lassan ellépett az egri csapat, az ELTE 24-18 után hiába nyert zsinórban öt pontot, a hatodik szettlabdát érvényesíteni tudta az EKE, így az egriek várhatták kedvező helyzetből a döntő folytatását. Az izgalmas első szett megnyerése az egrieket spanolta fel jobban, az ELTE nem igazán tudott megbirkózni a győzelmi kényszerrel. 5-5 után egy kicsit álmoskássá váltak a fővárosiak, az egriek pedig ellentmondást nem tűrve ezt egy 13-0-s szériával ki is használták, ami tulajdonképpen a meccs végét is jelentette. Az EKE végül 25-11-re nyerte meg a második szettet is, így az egri lányok megvédték bajnoki címüket, és idén is aranyéremmel a nyakunkban hagyhatták el a Tüskecsarnokot. Az egriek az összes meccsüket megnyerve, egységes csapatként, megérdemelten hódították el a trófeát, az ezüstérem megszerzésével pedig nem kell szégyenkeznie az ELTE-s csapatunknak sem.

Az EKE Eger bajnokcsapata

Szombati csoportmérkőzések (2020.03.07):
A csoport
EKE Eger – Metropolitan: 2-0 (15-7 15-5)
SZTE – MTTK Stars: 2-0 (15-0, 15-2)
B csoport
SE – ELTE: 0-2 (13-15; 13-15)
NKE – SE: 2-0 (15-7; 15-13)
ELTE – SZE: 2-0 (15-4; 15-9)

Helyosztók:
7-8.: MTTK Stars – SZE: 0-2 (12-25; 11-25)
5-6.: Metropolitan – SE: 0-2 (22-25; 13-25)
bronzmérkőzés: SZTE – NKE: 0-2 (17-25; 16-25)
döntő: EKE Eger – ELTE: 2-0 (22-25; 11-25)

 Forrás: Elte Online

Képek: Jakobovits Lili, Gyüre Balázs-  ELTE Online