2021-ben újra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont a KEK ünnepélyes megnyitójának. A megnyitó kiemelt vendégei között tudhattuk Dr. Koltay Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorátSzabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnökét, a BEAC alelnökét és Murai Lászlót a HÖOK elnökét, a BEAC elnökségi tagját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kovacsics Anikó a Ferencvárosi Torna Club 141-szeres magyar válogatott kézilabdázója.

Dr. Koltay András beszédében kiemelte, hogy a délután folyamán egy egyetemi focikupán hangolódott rá a 2021-es KEK megnyitó ünnepségére. Bízik abban, hogy a következő napokban az NKE többi épületét is megismerhetik a résztvevők és megtiszteltetés számára, hogy csatlakozhattak az ELTE- BEAC-hoz, aki ezt a rendezvényt több mint egy évtizede létrehozta, és igyekeznek az esemény kitartó partnerei lenni a jövőben is.

Szabó László büszke arra, hogy a 123 éves BEAC alelnökeként köszöntheti a résztvevőket a XII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján. Kiemelte, hogy számára a sport az egyik legfontosabb közösségépítő erő, melynek erejét ugyan a sportolók teljesítménye határozza meg, azonban szélesebb körben az egész nemzeti magyar közösségre kihat. A KEK partnerei és a részvevők számára azt szimbolizálják, hogy a sport fontos a magyar felsőoktatásnak, a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak, valamint az egyetemes magyar sportnak is.

Murai László számára hihetetlen érzés volt újra a KEK pulpitusán állni, hiszen ez volt az utolsó rendezvény melyen részt vett a koronavírust megelőzően 2020 tavaszán. Beszámolt róla, hogy a HÖOK 2021- szeptemberében tartotta az egyetemi sport hónapját, mely során kiemelten büszke volt a hallgatók nyitottságára a sportprogramok iránt. Számára a KEK közössége bizonyítja, hogy ha van egy baráti társaság és egy jó ötlet, akkor mindenképp érdemes a megvalósításba belevágni, hiszen akár még egy évtizedek múlva fennálló rendezvény is lehet belőle.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója, KEK-alapító kiemelte, hogy a 2021-es KEK számára kiemelten fontos a vírus helyzet után, hiszen egyben azt is jelenti hogy a rendezvény folytatódik. A vírus előtti utolsó pillanatban is volt egy torna és amint lehetett 2021-ben is megrendezte a BEAC partnereivel a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. „Mind az NKE-vel, mint az FTC-vel sikerült remek megállapodásokat létrehozunk, melyeknek köszönhetően új programokkal bővült a rendezvény, valamint csodálatos helyszínen kerül megrendezésre a torna. A futás, mint új sportág szerepel a KEK 2021-es programjában, melyre a nevezés még mindig tart.

A köszöntő beszédeket követően a résztvevők a Ferencvárosi Torna Club által a KEK jótékonysági árverésére felajánlott Fradi kézilabdát írták alá. Az egyes tornák minden évben jótékonysági programmal egészülnek ki, melynek során a leginkább rászoruló, határon túli magyar diákok számára gyűjtenek sportszer felajánlásokat. Idén a Munkácsi 3. számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai számára gyűjtenek sportfelszereléseket és adományokat a szervezők.

A köszöntőbeszédeket követte a sportágak csoportjainak sorsolása.

A sorsolások a honlapunkon lesznek elérhetőek az esti órákban, valamint emailben valamennyi résztvevő megkapja.