Immár 11. éve biztosítja a Szendrei József által vezetett Barcelona Kft. a KEK futsal torna mérkőzéseihez elengedhetetlen Joma labdákat, illetve a győztes csapatok ajándékait. A támogatás kapcsán az egykori válogatott kapust, a cég ügyvezetőjét kérdeztük.

A Joma visszatérő támogatója a Kupának. Mondható sikeresnek az együttműködés?

Amikor Simon Gábor, a BEAC igazgatója, a KEK alapítója megkeresett, részünkről nem az volt a lényeg, hogy ez egy üzletileg sikeres projekt lesz-e. Pénzügyileg abszolút nem volt motiváció. A rendezvénynek olyan eszmei értéke van, olyan értékeket képvisel, amely mellé bátran odaálltunk. Ugyanakkor örömmel látjuk, hogy a KEK az elmúlt 13 évben egy kis futsal tornából egy 1.500 fős multisport eseménnyé nőtte ki magát. Bővült mind sportágakban, mind pedig résztvevők számában, ezáltal persze a Joma-t is egyre többen ismerhetik meg. 

Hogyan lett a Joma magyarországi vezetője?

Amikor Spanyolországban futballoztam, reklámszerződésem volt a céggel, így közelebbről is megismerkedhettem a márkával. Amikor 1992-ben abbahagytam a focit, megkerestek, hogy vállaljam a magyarországi képviseletet, és egy ilyen lehetőségre nem mondhattam nemet.

Ennek éppen 30 éve!

Így van! Az 1965-ben alapított Joma-nak Magyarországon van a legrégebbi, Spanyolországon kívüli képviselete.

Nehéz a magyar piac. Leginkább az utánpótlásban, a fiatalokban és az alacsonyabb osztályú bajnokságokban látunk lehetőséget. Legyen szó labdarúgásról, futsalról, kosárlabdáról, futásról vagy kézilabdáról, szinte minden sportágban szeretnénk elérni a fiatalokat a minőségi, ugyanakkor elérhető árú termékeinkkel.

Emellett a kiszolgálásban is verhetetlenek vagyunk, még a pandémia ellenére is, bármilyen megrendelést 1 hét alatt teljesíteni tudunk.

Ez meglepő, hiszen rendszeresen termékhiánnyal, szállítási késésekkel találkozik az ember. Minek köszönhető a gyorsaság?

Az anyacég nagyon komoly raktárbázissal rendelkezik Spanyolországban. Az óriási raktárterületnek köszönhetjük az előnyünket a többi márkával szemben.

Milyen új fejlesztések várhatóak a Joma-nál?

Számos új sportág jelenik meg napjainkban, amelyre a cég igyekszik minél hamarabb reagálni és specifikus, teljes ruházatot, illetve cipőket gyártani.

Emellett az utcai ruházat termékkínálatának bővítésére is nagy hangsúlyt fektetünk és örömmel látjuk egyre gyakrabban az utcákon sétáló fiatalokon is a Joma-logót.

Ha szívesen körülnéznél a Joma termékei között, keresd fel a honlapjukat:

https://www.joma-sport.hu/