Idén már a 13. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját rendezte meg a BEAC a Nemzeti Közszolgálati Egyetem társszervezésében. Tíz sportágban több mint ezer sportoló versenyzett Budapest különböző helyszínein. A 13. KEK már szokásos sportágai: asztalitenisz, kosárlabda, röplabda, labdarúgás, futsal mellett idén először egészült ki teqball, darts, e-sport és sakk tornával.

A sakk tornán amatőr (Élő pontszám nélküli) és profi (Élő pontszámmal rendelkező) női és férfi játékosok vehettek részt. A női és a férfi játékosok együtt, de az amatőrök és a profik külön csoportban versenyeztek.

Összesen 19 fő vett részt hét fordulós tornán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Campusában. A torna főszervezője: Grimm György, a BEAC sakkszakosztályának vezetője volt, a versenybíró: ifj. Grimm György I. oszt. sakkbíró.

A profik mezőnyében Grimm Dániel FM (FIDE mester) az ELTE versenyzője nyerte meg a sakktornát veretlenül. A dobogón végzett még Czupor Attila FM (BCE) és Miszler Levente CM – mester jelölt (ELTE). A női mezőnyben Haszon Kamilla Sára (NKE) lett az első és Kovács Lilla (ELTE) a második helyezett.

A profi (élő pontszámos) verseny első három helyezettje.
A női profi versenyzők

Az amatőrök mezőnyében Czigányi Tamás (ELTE) lett az első, Bartalus Ádám (ELTE) a második és Bús Dániel Sándor (BME) végzett a harmadik helyen. A női mezőnyben Oláh Réka (ELTE) nyerte a tornát, Kántor Katalin (TE) végzett a második és Masznyik Kamilla (ELTE) a harmadik helyen.

A férfi amatőr dobogósok
A női amatőr dobogósok

Az első hat helyezett a Magyar Sakkszövetség által felajánlott sakk szakkönyveket kapott, a dobogósok érmet és oklevelet is kaptak.