Március 2. és 4. között immáron 14. alkalommal rendezték meg a régió egyik legjelentősebb egyetemi szabadidősport-eseményét, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, amelyen ismét összejött a KEK-közösség. A több szempontból is sikeres eseményről a társrendező BEAC igazgatójával, Simon Gáborral beszélgettünk.
– Másfélezer hallgató, rekordszámú résztvevő a futóversenyen, csúcsdöntés az 5,5 kilométeres távon. Ezek a számok mind arról tanúskodnak, hogy eredményes volt az idei KEK, de értetek-e el kevésbé számszerűsíthető sikereket?
– A számokat valóban »hoztuk«, aminek őszintén örülünk, hiszen mégiscsak sportról van szó. Ezeken a számszerűsíthető eredményeken is túlmutat azonban a résztvevők lelkesedése. Sokan több száz kilométert utaztak, hogy itt lehessenek a megméretésen, hiszen számukra fontos volt, hogy jelen legyenek, amiért köszönettel tartozunk nekik. Szeretném kiemelni, hogy több egyetem először járt nálunk, például a Milton Friedman Egyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem vagy éppen a Pannon Egyetem kiváló futsalosai. Ez azért örvendetes, mert jó látni, hogy állandóan bővül a résztvevők köre és létszáma.
– Vélhetően sok munka hárult a rendezőkre.
– Pontosan, és ezért köszönettel tartozom Sajben Marcellnek, az önkénteseknek, valamint több egyetem szakmai gyakorlaton lévő hallgatóinak is, akik remekül helytálltak a rendezvény három napja alatt. Természetesen kitűnően teljesítettek a társrendező Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársai is.
– Mi volt az idei KEK erőssége?
– Nagyon jól sikerültek a fradis programok, a résztvevők közül sokan kimentek a Ferencváros–Mezőkövesd NB I-es mérkőzésre, volt múzeumlátogatás, az esemény megnyitójára pedig ellátogattak az FTC kiválóságai. Mégis a hangulatot kell kiemelnem legerősebb elemként, főleg a futóversenyét, amelyen cipőt húzott többek között Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára, és vendégünk volt Baji Balázs is. Annak ellenére, hogy március elején tartottuk az eseményt, igazi majális kerekedett belőle. Valójában erről kell, hogy szóljon a KEK: a családias légkörről, a remek hangulatról és a közösségről.
– Úgy tudjuk, te sem maradtál ki az eseményekből.
– Én az alumni futsaltornán vettem részt. A Mérnök utcában egyszerre négy pályán folytak a küzdelmek, az öregdiákok pedig elhozták családtagjaikat, akik egy remek hosszú hétvégét tölthettek el Budapesten. Színvonalas volt a mezőny, amire a legjobb példa, hogy a tornagyőztes Székelykeresztúri Egyesülésben több korábbi kispályás válogatott labdarúgó szerepelt.
– Mely egyetemek teljesítményét emelnéd ki?
– Kifejezetten jól szerepelt az ELTE és a Semmelweis Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az alumni fociban az erdélyi csapatok taroltak, röplabdában a TF, az Óbudai és a Semmelweis Egyetem, női röpiben az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a BGE, női és férfi kosárban a TF, az ELTE és a BME, sakkban pedig számos határon túli résztvevő mutatott jó teljesítményt. Futásban a pályacsúcsot futó BEAC-os Heffner Hédit, valamint Bácskai Bencét emelném ki.
– Hogyan fogadták a KEK-en először szereplő sportágakat?
– A sakk és a darts is népszerűnek bizonyult. A Ludovika Aréna lobbibárja például kitűnő helyszíne volt a Magyar Dartsszövetség által rendezett versenyeknek: a dartsénak, a sakkénak és az asztalitenisznek. Ez a három egyéni sportág jelentős mértékben hozzájárult az esemény sikeréhez.
– Tekintsünk kicsit előre! A mostani, illetve az előző évek sikereiből kiindulva gondolkodtatok már azon, hogy bővítenetek kellene a sportági palettát?
– Nincs olyan szervező, akinek ne azon járna az esze, hogyan emelhetné egy esemény színvonalát, illetve hogyan bővíthetné a programpalettát. Az én fejemben is megszületett már, milyen irányba mehetnénk tovább.
– Például?
– A futóversenye jobban kihasználhatnánk az Orczy-park nyújtotta előnyöket, és rendezhetnénk mezei vagy akadályfutást, amelyek kicsit izgalmasabb versenyszámok. A Ludovika Campuson lévő uszoda is többet lehetőséget rejt magában, méghozzá a vízilabda terén. Remélem, hogy a jövő évi, jubileumi 15. KEK-re már megvalósul valami ezekből.
– Nem gondoltatok arra, hogy a jövőben a Közép-európai Egyetemek Kupája nevet viselje a rendezvény?
– Valóban lehetne még jobban nemzetköziesíteni az eseményt. A KEK alapvetően egy öt országot felölelő torna, és a szlogenünk is úgy szól, hogy »Öt ország, egy nemzet«. Határon túli magyar diákok vesznek részt rajta, és ezt a továbbiakban is szeretnénk megtartani. Inkább azt tudom elképzelni, hogy a KEK mellett szervezünk egy másik tornát is, amely kifejezetten a közép-európai egyetemeknek szól. Nem zárjuk ki ugyanakkor, hogy a KEK-en egy-egy sportágban további, a régióban lévő egyetemek hallgatóit is bevonjuk, például szerb vagy szlovák ajkú vízilabdázókat.
Az eredményeket ide kattintva böngészhetitek.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Forrás: https://unisport.hu/ujra-a-kozossegrol-es-a-sportrol-szolt-a-kek-interju-simon-gaborral/