Már nem sokat kell aludnotok, és újra itt a “Sport határok nélkül”, azaz a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája! Ebben a cikkben informálódhattok, hogy milyen programok várnak rátok idén a “15 év – 15 sportág” szlogen mögött a XV. KEK-en – beleértve a hivatalos sportprogramok mellett a harmadik félidei lehetőségeket is! 😉

Részletes programtábla és térkép a cikk végén!

Csütörtök

Ahogy eddig is az évek során, így az idei évben is egy hivatalos megnyitóval veszi kezdetét a XV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája csütörtök este 7 órakor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nagyvárad téri oktatási épületének aulájában. A főszervezők és támogatók rövid megnyitó beszéde után a sportágak és csapatok sorsolása következik, tehát érkezzetek időben, hogy ne maradjatok le a beosztásotokról! A sorsolást követően egy borkóstoló keretein belül Ti is megnyithatjátok a KEK-et és koccinthattok a sporttársakkal a Mayer Pince különleges KEK-boraival. 🍷

Aki pedig esetleg a sört preferálja, azt szeretettel várjuk a megnyitó után a Ziccer – Trollfoci Sport Pub-ban, amely idén is a KEK hivatalos harmadik félidejeit szolgáltatja majd három estén át, kiemelkedő italakciókkal és kedvezméyes árakon! Ezúttal nem Szoboszlai Dominik fog a pult mögött állva csapolni, így a hab mellett némi sör is kerül majd a korsókba! 😉 Cím: Budapest, Erzsébet krt. 48, 1073. 🍺

Péntek

Reggel 8 órakor már a csapatok szurkolótáborainak dalaitól lesz hangos a Ludovika Campus és az ELTE sportpályái: a futsal, kosárlabda és röplabda tornák első meccseivel útjára indul a jubileumi 15. tornánk! Ezt követően az asztalitenisz és a darts tornák is elkezdődnek, majd ezután délben már az első napon debütál a magyar sikersportág, a vízilabda a KEK köreiben! Délután ezek mellett az alumin foci tornára is érdemes lesz kilátogatnotok, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan idén is elképesztően szoros mezőnyre és hatalmas taktikai harcokra, fej-fej melletti, kiélezett csatákra lehet számítani a helyszíneken!

Egy ilyen hosszú nap levezetéseként pedig nem is jöhet más, mint a harmadik és a negyedik félidő: a Ziccer – Trollfoci Sport Pub, mint a KEK hivatalos vendéglátóipari egysége jóvoltából igencsak kedvezményes árakon tudtok náluk fogyasztani a KEK-karszalagotokkal (cím: Budapest, Erzsébet krt. 48, 1073). 🍻

Ha pedig a söröskorsók emelgetésénél valami komolyabb mozgásformára vágytok, akkor a Pivo & Bar bulijába egész péntek este ingyenes belépést bizztosítunk a KEK résztvevőinek,! A buliszett és a táncos cipő kiegészítőjeként itt se hagyjátok otthon a KEK-karszalagotokat! Cím: Budapest, Madách Imre út 13-14, 1075. Dresscode: min. casual – aki melegítőben, vagy kedvenc csapata mezében érkezik, az sajnos ma kint marad!🪩💃🕺

Szombat

A szombati napon a legtöbb sportágban már a döntőket játsszák a résztvevők, így még a pénteki nap izgalmaihoz képest is dupla annyira megéri kilátogatni! A döntők mellett a szombati napon rendezik majd a IV. KEK Run-t, ahol a közösségi élmény mellett elképesztő sztárparádé is várható, így aki egy aláírásra vagy közös fotóra jönne el a kedvenc KEK-sportolója miatt, az se habozzon! Emellett megrendezésre kerül a KEK tájfutás és sakk versenye is, illetve e-sportban is torna lesz, amelyet akár online is követhetnek az érdeklődők!

A döntők végeztével minden résztvevőt és nézőt szeretettel várunk a Ludovika Arénába, ahol 19 órától megkezdődik az eseményünk hagyomány szerinti lezárása, a KEK Finálé! A Finálé elengedhetetlen résztvevőji idén a BEAC Cheerleaders csapata és a BEAC Pole & Aerial Art Polefitness bemutatója, akik ismét látványos produkcióvalfogják elkápráztatni a nézőközönséget. Ugyanitt kerül sor az idei díjátadókra, amikkel hivatalosan is lezárjuk közösen a XV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját.

A legjobb játékosok és csapatok díjazása után pedig a fiúkat egyből meg is tudjátok hívni egy sörre, a lányokat pedig felkérni egy táncra (vagy tequilára?), hiszen a Ziccer – Trollfoci Sport Pub, ma is kedvezményes árakkal várja a KEK-résztvevőket (cím: Budapest, Erzsébet krt. 48, 1073) 🍻, a The Downtown-ban pedig ingyenes welcome shottal várják a KEK keményen küzdő sportolóit és szervezőit, e mellé pedig KEK karszalaggal éjfélig ingyenes a belépés, aztán 1:30-ig 1000 Ft, 2:00-ig 2000 Ft ez az összeg (cím: Budapest, Király u. 13, 1075).
Dresscode: min. casual – aki melegítőben, vagy kedvenc csapata mezében érkezik, az sajnos ma is kint marad! 🪩💃🕺

2024-ben is elkészítettük nektek a KEK szokásos éves kiadványát, amely idén még tartalmasabb, mint valaha – ezt a megnyitón és az eseményen kézbe is tudjátok majd venni, és haza tudjátok vinni emlékbe, de addig is a tartalmát már IDE kattintva megismerhetitek!

Ezen túl az Éjszaka Ördögei címet elnyerő csapat EFOTT heti jegyekkel gazdagodnak!

Ehhez nem is kell mást tennie a csapatoknak, mint minél nagyobb lelkesedéssel és aktivitással részt venni a rendezvényen és a bulikon, ezeket pedig rögzíteni valamilyen módon és posztoláskor, figyelni meg vannak-e jelölve a @kekbudapest és az @efott_official ! Használjátok a szlogent is: EFOTT – A legsportosabb fesztivál. Mindezek mellett szombaton Yeti, az EFOTT kabalája is kint lesz, aki először a KEK Run futóit fogja motiválni a szurkolással, aztán az arénában is találkozhattok vele a díjátadón!

Minden készen áll tehát, és már csak rajtatok a sor, hogy egy csodálatos 3 napos egyetemista sportünnepet varázsoljunk együtt!
Ünnepeljétek meg egyetemista sportolókhoz méltóan a 15. jubileumot a pályán és azon kívül is, találkozunk a KEK-en! ✌️

Programterv és térkép: