A 1920-as évek egyik legtehetségesebb csatárát a korszak meghatározó élvonalbeli futballcsapatai helyett az egyetemisták klubjában, a BEAC-ban találjuk. A felvidéki Tőketerebesről származó Stofián István emlékére minden évben egymásnak gyürkőzik a BEAC és a Felvidék válogatott a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján.    

2022 óta labdarúgó kupa viseli a tőketerebesi (Trebisov, Szlovákia) születésű Stofián János nevét. A ’20-as évek magyar válogatottjában is feltűnő csatár emlékét a BEAC idézi meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK), ahol az elmúlt két évben összemérte erejét a BEAC nagypályás csapata és az egyetemista múltú Felvidék válogatott. Így lesz ez idén is – a szurkolókat szeretettel várjuk február 28-án 20:30-as kezdéssel az ELTE-BEAC Pluhár István Labdarúgópályán (Budapest, Mérnök u. 35, 1119).

„Annak idején próbáltunk a KEK-re nagypályás egyetemi focicsapatokat toborozni, először hazai területekről. De az egyrészt nem is lett volna igazi „KEK”, másrészt arra kellett sajnos, jutnunk, hogy nem igazán léteznek valódi amatőr, megyei bajnokságban játszó egyetemi csapatok. Innen jutottunk el Gubík Lacin keresztül a Felvidék-válogatottig, akikkel most már a harmadik éve egy legendás, ráadásul felvidéki születésű BEAC-osról elnevezett kupáért játszhatunk egy félig barátságos, félig komoly kupameccset. Innen is köszönjük a játékvezetőket küldő MLSZ támogatását is mindehhez” – mondja Kovács Gergő, a BEAC nagypályás labdarúgás szakosztályának vezetője.

A megszólított Gubík László 2022 és 2023 után 2024-ben is győzelemre vezetné a felvidéki tizenegyet, de legalább ilyen fontosnak tartja a nagy előd emlékének ápolását.

„A sport, különösen a foci identitáserősítő, közösségi szellemet építő ereje páratlan, ezért minden, jelenlegi határainkon átívelő kezdeményezést örömmel támogatunk, különösen, ha a trófea egy felvidéki legenda nevét viseli. Stofián János sorsa egy tipikus 20. századi magyar sors, tele emelkedőkkel és a történelem által elé gördített akadályokkal, melyet a BEAC tőketerebesi születésű futballistája tehetségéből fakadó derűvel küzdött le, játékával örömet okozva magyar emberek tízezreinek, amit a róla írt strófa is hűen tanúsít:

Csatársorunk alkonyán
Megjelent a Stoffián.
Nem bírja a nagy strapát,
Vett hát gólautomatát!”

Ámbár a versszak tréfásan jellemzi Stofián Jánost, a támadó a pályán nem szórakozott. A felvidéki származású Stofián Sátoraljaújhelyen futballozott, és 21 éves volt, amikor 1925 őszén a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubba (BEAC) igazolt. A BEAC ekkor az első osztályban szerepelt, 12 ezer néző befogadására alkalmas stadionja a mai Allee bevásárlóközpont helyén állt.

Az újonc csatár szemernyi félelem nélkül lépett pályára első mérkőzésén, a korszak egyik legjobb csapata, az MTK ellen. Ő szerzett vezetést csapatának, ám a mérkőzés kiütéses 7-1-es vereségbe torkollott. A Sporthírlap (nevét helytelenül feltüntetve) így írt róla a meccstudósításában:

„Stoffián első szereplése igen jó benyomást keltett…Remek fejjátékáért külön dicséretet érdemel. Ritkán jutott lövéshez, de azok veszélyesek voltak.  Mindössze néhány fordulónak kellett csupán eltelnie ahhoz, hogy a sajtó sommás véleményt formáljon játékáról: A vidékről felkerült Stofián a legértékesebb erő és a legveszélyesebb lövő az egyetemi csapatban.”

„Egy természetes talentum”

A támadó – miközben tanulmányait végezte a Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakán, látványosan kiemelkedett a BEAC-ból, sorra szerezte a gólokat – az FTC ellen az Üllői úton például duplázott. Elsősorban a fejjátéka volt erős, de irányítani is tudott. „Egy természetes talentum, s ha máris meglévő fejelő és szöktető készségéhez a finomabb technikai részleteket is elsajátítja, hamarosan válogatott lesz” – írta róla a Sporthírlap, és a cikkíró jóslata be is vált. 1926 májusában két góllal mutatkozott be a Budapest-válogatottban, másnap pedig Kiss Gyula szövetségi kapitány csereként pályára küldte az osztrákok elleni felnőtt válogatott mérkőzésen. Néhány évvel később Jugoszlávia ellen Stofián duplájával győzött Magyarország az Üllői úti pályán.

1926-tól kezdve az első osztályba csak a profi csapatok nevezhettek, vagyis akik legalább hét játékosuknak fizetést adnak. A BEAC nem tudta vállalni ezt a terhet, így hiába maradt bent az élvonalban, nem indulhatott el. A Nemzeti Sport korabeli cikkéből kiviláglik, hogy Stofián János körül tolongtak a kérők: „Konrád, Schlosser, Hirzer és Rázsó helyett…Stoffián lesz a vezető csapatok csatársorának attrakciója.”

A Hungáriánál (a mai MTK) eltöltött félresikerült szezon után a szombathelyi Sabaria FC-nél érték karrierje legeredményesebb évei: 47 mérkőzésen 22 gólt lőtt. A Sabaria ebben az időszakban jegyezte legnagyobb sikerét, negyedik helyen végzett az NB I-ben.

Az 1920-as évek vége az Újpest első aranykorának a kezdete – a csapatban immár Stofián Jánossal. A csapatot a Németországból hazatérő Bányai Lajos vezette, aki még Szombathelyen fedezte fel magának a magas játékintelligenciával rendelkező csatárt, és a lila-fehérekhez is elcsábította.

Az Újpest nagy gólkülönbségű győzelmekkel szerezte a bajnoki címeit – Stofiánnal a soraiban kettőt –, és általában a klub adta a bajnokság legjobb játékosát és gólkirályát. A Bajnokok Ligája elődjét, a Bajnokok Tornáját is megnyerte 1930-ban.

Bányai később továbbállt a szintén újpesti Phöbus FC-hez, ahová ismét követte Stofián. Itt fejezte be pályafutását 1937-ben. A hungáriás szezonját leszámítva minden csapatában legalább 10 gólig jutott. 

Stofián János a BEAC legtöbbszörös (labdarúgó) válogatott játékosa, négyszer viselte a meggypiros mezt, míg Pesovnik László háromszor, Ordódy Béla és Pluhár István 2-2 alkalommal.