Az ünnepélyes megnyitóra március 2-án kerül sor, a tavalyról már megismert Közgardenben (Ráday u. 43-45.). A pontos kezdés 19:45, és nem csak a hangulat miatt érdemes kilátogatni, hanem a sorsolást és a csoportbeosztás is ekkora tartjuk, így élőben értesülhettek az ellenfelekről. A résztvevők számára ezután állófogadásra kerül sor, ahol a Mayer Pincészet jóvoltából kiváló borokat is lehet kóstolni. A megnyitó után nem lesz vége az estének, a hivatalos nyitóbuli a 4BRO Downtonban (Király utca 13. – Gozsdu udvar) kerül megrendezésre, ahova a résztvevő csapat tagjai ingyenesen mehetnek be 0:30-ig.

Március 3-án, pénteken reggel 8:15-kor elkezdődik a KEK egyetemi futsaltorna a BEAC csarnokában, ami egészen este 21:00-ig fog tartani. Az Alumni-kupánál gondoltunk az esetlegesen dolgozó játékoskora, így nekik 16:30-kor indul a küzdelem, ami egészen 22:00-ig fog tartani a sátorral fedett műfüves pályán. A kosárlabdázók 10:00-kor kezdenek a Tüskecsarnok A és B termében, ahol 19:00-ig tartanak aznap a mérkőzések. Pénteken sem maradtok buli nélkül, a Fröccsterasz Télikert ad otthon a pénteki mulatságnak, ahova szintén ingyen mehetnek be a sportolók 0:30-ig.

2017. március 4-én folytatódnak a mérkőzések, az egyetemisták 8:00-ra érkeznek a BEAC-ra, ahol 13:00-ig az első 4 helyezett kivételével minden kiderül. A bronzmérkőzés 14:45-kor veszi kezdetét, a döntő 17:00-kor, a kettő között pedig a Cheerleader MEFOB döntőjét láthatjátok. Az Alumni-kupa ugyan úgy 8:00-kor kezdődik, mint az egyetemi, de 15:300-ra már a végső győztesek kiléte is kiderül. A kosarasoknak több idő jut a pihenésre, náluk 11:30 a kezdési időpont, de ugyan úgy 15:30-kor végeznek mint az Alumni-kupa résztvevői.

A díjátadó ceremónia egységesen, minden résztvevőnek 17:30-kor kezdődik a BEAC csarnokban!

Tehát összefoglalva:

2017. március 2., csütörtök:
19:00-19:30: Érkezés a megnyitóra ( KÖZGARDEN! – 1092 Budapest, IX. kerület, Ráday utca 43-45. (Budapesti Corvinus Egyetem Kollégiuma)

19:45: Megnyitó és sorsolás, álló fogadás, borkóstolás
 
Nyitóbuli:
4BRO Downtown
Király utca 13. – Gozsdu udvar
Belépés: vendéglista alapján a csapatoknak, a helyszínen 0.30-ig INGYENES, utána 1000 ft.
4bro_dt_03
 
2017. március 3., péntek.:
 
Egyetemi torna (Bogdánfy út 10/B, ELTE-BEAC sportcsarnok):
08:15-21:00: Csoportmérkőzések
Alumni torna (ELTE Sporttelep – Bogdánfy út 10/A. műfüves pályák):
16:30-22:00: Csoportmérkőzések
Kosárlabda torna (Tüskecsarnok A és B terem):
10:00-19:00: Csoportmérkőzések
 
Minden résztvevőnek:
FröccsteraszTélikert, Erzsébet tér 11-13.
Belépés: vendéglista alapján a csapatoknak, a helyszínen 0.30-ig INGYENES, utána 1000 ft
f

 

2017. március 4., szombat.:
 
Egyetemi torna (Bogdánfy út 10/B, ELTE-BEAC sportcsarnok):
08:00-13:00: Egyenes kieséses szakasz, helyosztók
14.45: Bronzmérkőzés
17.00: Döntő
 
Alumni torna (ELTE Sporttelep – Bogdánfy út 10/A. műfüves pályák):
08:00-15:30:  Csoportmeccsek, alsó- és felsőházi rájátszás
 
Kosárlabda torna (Tüskecsarnok A és B terem ):
11:30-15:30: Kosárlabda mérkőzések
 
Minden résztvevőnek:
17:30: Díjátadó ceremónia az ELTE-BEAC sportcsarnokban