A Sapientia EMTE Csíkszeredai helyszínének Hallgatói Önkormányzatának csapata az alábbi meghívóval és tájékoztatóval az egész Kárpát-medencéből toborozza a csapatokat.

Ismét egy évvel idősebbek lettünk, immáron 5 évesek. Örömmel látjuk, hogy közös kezdeményezésünkre a határokon átívelő egyetemi labdarúgásra évről-évre egyre nagyobb igény van. A Kárpát-medencei egyetemi foci kultikus tornái továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek az egyetemi csapatok körében, és 2016 után 2017-ben is sikerült megrendezni Erdélyben a TUFI-t, azaz a Tusványosi Finálét, tornáink szuper döntőjét. Mi sem szeretnénk megszakítani a hagyományokat, így idén ötödik alkalommal szeretnénk vendégül látni benneteket a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája tornasorozat nyitó állomásán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának szervezésében lezajló KEK Csíkszeredán, valamint idéntől szeretnénk útnak indítani az Alumni tornát is csatlakozva Budapesthez és Kolozsvárhoz.

Hamarosan itt az ötödik TUFI, ahogyan Csíkszeredában is elérkezett az ötödik KEK ideje. Ahhoz azonban, hogy legyen TuFi, végig kell küzdeni az idei évet is, így nem maradt más hátra, mint elkezdeni a megmérettetést. Mi már készen állunk, hogy megmozgassuk a Kárpát-medence fiatal, tehetséges és mindenre kész magyar egyetemi hallgatóit. Remélem ti is!

Ez útón szeretnénk meghívni egyetemi csapatotokat, benneteket az immáron ötödik alkalommal megrendezésre kerülő KEK Csíkszeredára, melyre 2017. október 20-22. között kerül sor a Kárpátok ölelésében, lassan hóba burkolózó Csíkszeredában, az Erőss Zsolt sportarénában.

Nagy szeretettel várunk!”

A torna időpontja: 2017. október 20-22. (péntek-vasárnap),

Sorsolás: október 20-án, pénteken este 20:00 órától a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Nagy Aulájában (1-es terem).

Helyszín: Csíkszereda, Erőss Zsolt Sportaréna

Nevezési díj: A határon túlról érkező csapatok számára a nevezés ingyenes, romániai együtteseknek 200 RON.

V. KEK CSÍKSZEREDA NEVEZÉSI LAP 2017

(A nevezési lapok a hokcsikszereda@gmail.com e-mail címre küldhetőek. Amennyiben bármilyen kérdés merülne fel a tornával kapcsolatban bátran keressétek András Elődöt az andraselod@yahoo.com e-mail címen vagy a +40 720 039 343 telefonszámon.)

Nevezési határidő: 2017 október 15., a nevezési lap illetve a hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentumok elektronikus úton történő elküldésével. (Kérjük, amennyiben valamely csapattag nem rendelkezik keménykártyás diákigazolvánnyal, az szkennelve továbbítsa a hallgatói jogviszonyát igazoló dokumentumokat, továbbá ezen dokumentumokat kérjük felmutatni eredeti formában is a torna kezdete előtti regisztráció során).

A KEK Csíkszereda a TuFI (bővebben: www.facebook.com/tusvanyosifinale) első selejtező állomásaként szerepel, így a csíkszeredai megmérettetésről elsőként lehet kijutni, a nyáron megrendezésre kerülő ötödik Tusványosi döntőre.