A 2018-as KEK különdíjasait bemutató sorozatunkat az egyetemi futsal torna legjobbjaival kezdjük.
Legjobb játékos: Dudás Dániel (BME)
Első hely, öt szerzett gól, legjobb játékosi cím, berúgott büntető a döntőben, minden összejött?
Igen, elég jól sikerült a torna, aminek nagyon örülök. Viszont lehet, hogy furcsán hangzik, de egyénileg és csapat szinten is vétettem/vétettünk olyan hibákat, amiket kijavítva még jobb lehet a játékunk.
Hányadik alkalommal vettél részt a KEK-en, és milyen eredményeket szereztél eddig?
2016-ban szerepeltem először a tornán, tavaly sajnos nem tudtam részt venni. Idén viszont újra játszhattam a csapattal. Eddigi két szereplésem alkalmával mindkétszer az első helyet sikerült megszerezni.
A BME-vel mindig az esélyesek között kell számolni a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján, az Éjszaka Ördögei címről viszont lemaradtok mindig… Mit gondoltok mi kéne ahhoz, hogy ott is sikeresek legyetek?
Talán a jobb erőállapot… A magam részéről, de szerintem a csapattársak részéről is mondhatom, hogy mivel általában a torna késői szakaszában is érdekeltek szoktunk lenni, a torna végére eléggé kifáradunk. Ilyenkor egy sör melletti beszélgetés után már nagyon jól esik a pihenés.
Gólkirály: Szini László (ELTE)
Az utóbbi években kevés KEK rendezvényt rendeztek meg nélküled…melyik az eddigi legjobb élményed? Mit jelent számodra a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája
Számomra minden KEK, amin eddig részt vettem egy nagyon különleges és rendkívül büszke élmény volt. Talán a két évvel ezelőtti budapesti fordulót emelném ki, mert az volt az első alkalom, hogy szerepet vállaltam a rendezvény szervezésében. Valószínűleg azért is emlékezetes számomra, mert ez volt az első torna ahol megtapasztalhattam azt az eszmeiséget és hangulatot, amit a KEK képvisel.
Szerintem minden olyan kezdeményezés, amely segíti a külhoni magyarsággal való kapcsolattartás nagyon fontos és értékes küldetés. A KEK ráadásul egy olyan sorozat, amely a sporton keresztül teszi elérhetővé mindezt. Őszintén remélem, hogy még sokáig folytatódik ez a szép hagyomány és öregdiákként is lehetőséget kapok majd a góllövésre.
Egy megnyert meccset engedtetek ki az NKE ellen, kárpótol valamiben a gólkirályi cím?
Szerintem azzal mindenki egyet ért, hogy egy csapatsportágban semmilyen egyéni cím sem kárpótolhatja a csapat tornáról való kiesését. Természetesen engem sem és nagyon csalódott voltam a mérkőzés után, mert jól játszott a csapat és a végén valamiért mégis kiengedtük a győzelmet a markunkból. Még a mai napig is van bennem némi hiányérzet a mérkőzés miatt, de összességében egy nagyon jó hangulatú és abszolút pozitív értékű kupán vehettem részt.
Futsal torna – KEK-es megnyitó – KEK-es bulik ? Melyik számodra a legfontosabb?:)
Számomra mindegyik más miatt, de valahogy mégis egyformán fontos. A megnyitók azért, mert találkozhatok a székelyföldi vagy éppen felvidéki „cimborákkal”. A futsal része azért, mert imádom a sportot, és emellett nagyon jó érzés képviselni az egyetemet. A KEK-es bulik pedig rendező helyszíntől függetlenül mindig legendásak.
Legjobb kapus: Boda Bence (SZIE)
Ha jól tudom az első KEK-ed volt, hogy tetszett a rendezvény?
Nagyon tetszett, igazán magas színvonalú volt a torna és a rendezvény is, beleértve a különféle programokat és eseményeket.
Az egész tornán kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottál és a végén majdnem sikerült meglepni a rekordbajnok BME-t, milyennek láttad a döntőt? Értékeld kicsit teljesítményed.
Elégedett vagyok a teljesítményemmel, az egész torna során 3 gólt kapott a csapat, ami természetesen nem csak az én érdemem, hiszen a csapat is remekül teljesített és nekik is köszönhetem, hogy egyéni díjazott lettem. A döntő egy nagyszerű élmény volt, zsúfolásig telt lelátóval és nagy izgalmakkal. Kiegyenlített párharc volt, amit a büntetőkkel való befejezés is alátámaszt.
Hogy készültetek a SZIE-vel a KEK-re, és jövőre milyen céllal jöttök?!
A csapatból sokan játszanak vagy játszottak együtt korábban, ami jó alapot adott a tornára. Mindez az eredményben is megmutatkozott. Mivel idén ilyen közel álltunk a végső sikerhez, jövőre szeretnénk, ha végül mi nyernénk meg a tornát!