2020. március 5-7. között 5 sportágban, 3 napon keresztül, közel 1300 egyetemista sportol együtt Budapesten, az ELTE és sportegyesülete, a BEAC által szervezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján!

A KEK a sporton keresztül lehetőséget nyújt arra, hogy a Kárpát-medencében tanuló felsőoktatási hallgatók a sporton keresztül élő kapcsolatot építhessenek ki egymással. A Kupa a futsal-, kosárlabda-, röplabda-, és asztalitenisz torna mellett idén először nagypályás labdarúgó tornával egészül ki, melyre a rendezvényt megelőző hétvégén kerül sor, ezáltal mindinkább multisport eseménnyé téve az összmagyar sportrendezvényt.

Az egyes tornák minden évben jótékonysági programokkal egészülnek ki. A közös, nemes cél érdekében idén is összefogunk a résztvevő csapatokkal, támogatókkal és a leginkább rászoruló, nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermekeket segítjük. 2020-ban a Mezőgecsei Általános Iskola és a Tiszasalamoni Általános Iskola diákjai számára gyűjtünk sportfelszereléseket és adományokat. Részletek a gyűjtéssel kapcsolatban.

A rendezvény támogatói az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Bethlen Gábor Alap, Rákóczi Szövetség, az MLSZ Budapesti Igazgatósága, a Budapesti Röplabda Szövetség, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, az ELTE Sport Kft, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Joma, a VIWA Vitaminwater, médiapartnere az ELTE Online.

A rendezvény fővédnöke: Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A rendezvény védnökei: Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Prof. Dr. Borhy László, az ELTE rektora, Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja.

Nevezési határidő: 2020. február 17.!

Versenykiírások és nevezési lapok az alábbi oldalakon:
Egyetemi futsal torna
Alumni focitorna
Kosárlabda torna
Röplabda torna
Asztalitenisz torna
Nagypályás labdarúgó torna

Facebook-event

A KEK-ről bővebb információkért keressétek a honlapunk mellett facebook oldalunkat és instagramunkat, ill. a kérdéseiteket az eltese2008@gmail.com e-mail címen tehetitek fel számunkra.