A Rákóczi Szövetség évről-évre támogatja rendezvényünk megvalósulását. Csáky Csongorral, a Szövetség elnökével beszélgettünk.

– 30 éves szervezetük a Kárpát-medencei és a világ magyarságának szolgálatában igyekszik segíteni a magyar kultúra, a magyar nyelv és a magyar közösségek ügyét. A KEK-en már 11. éve gyűlik össze a Kárpát-medence fiatalsága, a sport közösségépítő ereje megkérdőjelezhetetlen. Ezért is tartják fontosnak rendezvényünk támogatását?

– A Rákóczi Szövetség egyik legfontosabb célja, hogy a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő fiatalok között minél több kapcsolatot teremtsen és ezen keresztül az identitást erősítse. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak az olyan kezdeményezéseket, mint a BEAC szervezésében megvalósuló Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. Azt gondoljuk, a sport kiváló eszköz a közösségteremtésre és az identitásnak is meghatározó része, ereje tud lenni.

– A Rákóczi Szövetség számos rendezvényt szervez Kárpát-medencei fiataloknak. Akad köztük sportesemény is?

– 500-nál is több települési és középiskolai szervezetünk számos olyan rendezvényt szervez, ahol a sport központi szerepet tölt be, legyen szó focitornáról, futóversenyről, de a nyári táboraink között is szerepel sporttábor, ami elsősorban a diaszpóra közösségek magyar fiataljait szólítja meg.

– Milyen további fejlesztési lehetőségeket lát a KEK-ben? Esetleg egy szorosabb együttműködés is megvalósulhat a szervező BEAC és a Szövetség között?

– A Szövetség nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a fiatalokat, a magyar-magyar kapcsolatokat segíti, éppen ezért nagy hagyományra visszatekintő nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kötődő Diákutaztatási Programunkat szívesen kiterjesztenénk akár az egyetemisták sportprogramjainak felkarolására is.