Másfél év telt el azóta, hogy utoljára találkoztunk. Egy végtelenül hosszú másfél év, amelyet felborított a koronavírus járvány.

A szokásos március elejei időpontról október közepére kényszerültünk áthelyezni a 2021-es Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. A KEK szervezői csapata viszont a köztes időben sem tétlenkedett. Új sportágakkal, szuper támogatókkal, és egy teljesen megújult honlappal készülünk nektek.

A nyár folyamán megújítottuk a honlapunkat, melynek újdonságai, korszerű felülete nagyban megkönnyíti a sportolók eligazodását és nevezését.

Könnyű kezelhetősége felhasználóbaráttá teszi az oldalt, csupán pár kattintással leadható a nevezés, illetve a látványos galériák, a jótékonysági programunk bemutatása és a történeti összefoglalók sem hiányozhatnak az oldalról.

– Nevezés a KEK RUN-ra:

Október 16-án bemutatkozik a KEK RUN, ami egy 5,5 és 10 km-es futóverseny, melyre bárki nevezhet. A honlapon történő nevezést követően bankkártyás fizetéssel rögtön véglegesíthetitek a nevezést, sőt még a futóverseny hivatalos pólóját is megvásárolhatjátok, mellyel idén is jótékonysági programunkat támogathatjátok. NEVEZÉSI FELÜLET

– Nevezés a csapatsportágakra:

A nevezés menete csapatvezetőknek és egyéni indulóknak:

  1. Látogass el a www.kekbudapest.hu oldalra
  2. Csoportvezetőként válaszd ki a sportágad és legyél a csapatod vezetője az online térben is.
  3. Töltsd ki a nevezési lapot és add meg az ehhez szükséges adatokat és küldd el a nevezést.
  4. Nevezés esetén csoportvezetőként kapsz egy e-mailt az elkészült felhasználói adataidról, amivel be tudsz jelentkezi a https://kekbudapest.hu/ oldalra.
  5. Bejelentkezés után vezesd fel a csapatod tagjait, kísérőit a Nevezés menüpont alatt újonnan megjelenő „Kisérő/Sportoló regisztrálása” fül alatt.
  6. A teljes csapat regisztrálása után, minden csapattag kap egy emailt a regisztráció sikerességéről, továbbá egy linket, amivel el tudják fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot, így lesz teljes a nevezésetek a KEK-re.
  7. Csapatsportágak esetén emailben értesítünk a fizetési feltételekről.