Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által támogatott, KEK Run névre keresztelt futóverseny célja, hogy az amatőr és profi futók számára is egyaránt biztosítson versenyzési lehetőséget. Emellett ezzel az újonnan behozott sportággal a szervezők célja az is, hogy magát a sportot, illetve az egészséges életmódot hirdessék kicsik és nagyok között egyaránt.

A verseny kezdő futóknak is kiváló lehetőséget biztosít, hogy megmérettessék magukat, hiszen akik most vágnak bele a futásba, ők az 5.5 km-es távon tudják kipróbálni magukat. Akik egy picit hosszabb távot választanának, ők a 10 km-es távra tudnak nevezni. Ezenkívül a 10 km-es távot akár váltóban is lehetőségük lesz a sportolni vágyóknak teljesíteni.  A helyszín, a Ludovika Campus egy, a forgalomtól teljesen elzárt terület, ahol a futók végig élvezhetik barátaik, szeretteik vagy akár teljesen ismeretlenek szurkolását.

A futóverseny – és a KEK is – kiegészül egy jótékonysági gyűjtéssel, így akik csatlakoznak az eseményekhez, egyúttal a társadalmi felelősségvállalás jegyében is egy jó ügy mellé állnak.

FUTÁS EGY JÓ CÉL ÉRDEKÉBEN

A jótékonysági gyűjtés során a kárpátaljai, Munkácsi 3. számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola számára gyűjt adományokat a KEK szervezői csapata.

A KEK Run minden résztvevője futásával támogatja a jótékonysági gyűjtést.

SPORTCSILLAGOK A KEK RUN MELLETT

A KEK Run-on résztvevők olyan neves élsportolókkal futhatnak együtt, mint a tokiói ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó Siklósi Gergely és a BEAC kétszeres magyar bajnok maratoni futója, Csere Gáspár.

Siklósi Gergely kiemelte, hogy azért vállalta el az eseményen való részvételt, mert „a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája rávilágít arra, hogy nem számít, hogy ki honnan érkezik a versenyre, a sport ereje és szeretete összeköt minket, magyarokat.”

Csere Gáspár a BEAC atlétája szerint a futás alapsport, ami „Mindenhol megtalálható – az idei KEK kupán is! Alap, hogy ott leszek.”

A Ferencvárosi Torna Club a KEK kiemelt szakmai támogatója, így az FTC két sportolója is népszerűsíti az októberi eseményt, a 141-szeres válogatott kézilabdázó, Kovacsics Anikó, illetve a 34-szeres magyar bajnok Kazi Tamás középtávfutó.

Kazi Tamás kiemelte, hogy minden olyan esemény, amiben a sport, de leginkább a futás központi szerepet játszik az számára nagy jelentőséggel bír.

Kovacsics Anikó fantasztikus dolognak tartja, hogy a Kárpát-medence minden pontjáról Budapestre érkeznek az egyetemista fiatalok: „Örülök, hogy a klubom, a Fradi is odaállt emellé a kezdeményezés mellé, természetes, hogy én is támogatom a KEK versenyeit, igaz ez minden sportágra, amiben összemérik a tudásukat a fiatalok, így a legújabb versenyszámra, a futásra, a KEK Runra is.”

A KEK Run-ra október 16-án kerül sor a Ludovika Campuson, 9:00 órai kezdettel! Szeretettel várunk minden nevezést!

A versenykiírás ITT elérhető, míg a nevezési felület ITT elérhető.