2022-ben újra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont a KEK ünnepélyes megnyitójának. A megnyitó kiemelt vendégei között tudhattuk Dr. Deli Gergelyt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát, Dr. Scheuer Gyulát, az ELTE kancellárját, Prof. Dr. Hamar Imrét, a BEAC elnökét, Becsei Andrást, az OTP Bank Budapesti Régiójának ügyvezető igazgatóját, Juhász Pétert, a MEFS főtitkárát, Murai Lászlót, a HÖOK elnökét, valamint Czégány Pált, a Ferencvárosi Torna Club kommunikációs igazgatóhelyettesét. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Ferencvárosi Torna Club újonnan igazolt labdarúgója Pászka Lóránd, valamint az FTC magyar válogatott kézilabdázója Bujdosó Bendegúz.
Dr. Deli Gergely beszédében kiemelte, hogy a KEK és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem céljai és hitvallása nagyon hasonlóak, így természetes volt, hogy az egyetem a rendezvény mellé áll. Örömét fejezte ki, hogy az új sportágaknak köszönhetően a Ludovika Campus egyre több helyszíne megtelik élettel. „Kibírni és az élre állni”- ezzel a latinról fordított jelmondattal kívánt sok sikert a résztvevőknek.
Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja azt kívánta a résztvevő sportolóknak, hogy teremtsenek egy kis normalitást az őrület tengerében és a KEK által mutassák meg, hogy sportszerű módon is lehet küzdeni egymással.
Becsei András köszöntő beszéde során felhívta a figyelmet az OTP Bank és a KEK közötti hasonlóságokra, melyek a versenyszellem, az innováció, valamint stabilitás. Többek között ezen értékek miatt is döntöttek úgy, hogy az OTP Bank a rendezvény mögé áll, mint támogató. Személyes élményként kiemelte, hogy a sport által korábban ő is rengeteg barátságot kötött, élményt szerzett, melyekre a mai napig jó szívvel emlékszik vissza.
Prof. Dr. Hamar Imre a sport és a tanulás együttes művelésére hívta fel a figyelmet, hiszen a sport olyan erényeket fejleszt, melyek a tanulásban is rendkívül jól kamatoztathatók. Az ELTE számára mindig is fontos volt a Kárpát- medencei együttműködés, így természetes volt, hogy az egyetem kezdetektől a rendezvény mellé állt.
Murai László követendő példának tartja a Kárpát- medencei Egyetemek Kupáját, mely egyre népszerűbb a hallgatók körében. Az elmúlt évek nehézségeit követően pozitívumként látja, hogy a sportolás újra az egyetemi élet szerves részévé válhat.
Nagy Gergely, az NKE sportiroda vezetője, KEK alapító arra bíztatta a résztvevőket beszédében, hogy a sportpályán kívül is vegyék fel a kapcsolatot egymással, hiszen a KEK kapcsán ő is rengeteg személyes kapcsolatot alakított ki az elmúlt években, majd köszönetet mondott dr. Deli Gergelynek, az NKE rektorának, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen immár társszervezőként és házigazdaként vesz részt az esemény szervezésében.
A köszöntő beszédeket követően a résztvevők a Ferencvárosi Torna Club által a KEK jótékonysági árverésére felajánlott Fradi kézi és focilabdát írták alá. Az FTC emellett egy egyedi készítésű hollóházi porcelánkészletet is felajánlott a KEK jótékonysági árverésére. Az egyes tornák minden évben jótékonysági programmal egészülnek ki, melynek során a leginkább rászoruló, határon túli magyar diákok számára gyűjt sportszer felajánlásokat a KEK csapata. Idén a kárpátaljai Tiszaújlaki 2. számú Széchenyi István középiskola diákjai számára gyűjtenek adományokat a szervezők.
A köszöntőbeszédeket követte a sportágak csoportjainak sorsolása.
A sorsolások a honlapunkon lesznek elérhetőek az esti órákban, valamint e-mailben valamennyi résztvevő megkapja.
Az esemény programja ITT található.