2020 óta a Ferencvárosi Torna Club a rendezvény sportszakmai partnere, amely együttműködésnek köszönhetően idén is segítik a KEK megvalósulását. A futóversenyünk népszerűsítéséhez idén a Fradi három kiválósága is csatlakozott.
Az együttműködés kapcsán készült korábbi interjúban Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy azért is fontos, hogy az esemény mellé álljon a Fradi, mert „tíz határon túliból nyolc fradista, azt szeretném, ha a kilencedik is az lenne˝.
A KEK-en nem csak hallgatók és öregdiákok, hanem bárki részt vehet, ugyanis az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával a KEK Run futóverseny 4. alkalommal rajtol el a március 2-án, a Ludovika Campuson. A verseny kezdő futóknak is kiváló lehetőséget biztosít, hogy megmérettessék magukat, hiszen akik most vágnak bele a futásba, ők az 1,1 km-es távon tudják kipróbálni magukat. Akik egy picit hosszabb távot választanának, ők az 5,5 km-es és a 10 km-es távra tudnak nevezni. A 15. évforduló kapcsán pedig egy új táv is palettára kerül, az igazán elszántak 15 km-t teljesíthetnek.
A Ferencvárosi Torna Club a KEK kiemelt szakmai támogatója, így az FTC három kiválósága is népszerűsíti a márciusi eseményt, a női vízilabdacsapat olimpiai bronzérmes, vb- és Világliga-ezüstérmes, Eb-bronzérmes kiválósága, Leimeter Dóra, a többszörös magyar bajnok, 400m-es országos csúcstartó síkfutó Molnár Attila, és a magyar bajnoki bronzérmes, válogatott kézilabdázó Kovacsics Péter.
Leimeter Dóra – aki az ELTE PPK rekreáció szakán végzett és már korábban is a KEK mellé állt – elmondta, hogy „hozzám mindig is közel állt a futás, remek kiegészítő mozgásnak tartom a vízilabda mellett. Több futóversenyen is részt vettem már és mindig magával ragad az a miliő, ami ezt körülöleli. Akár a futótársak elszántsága, akár az őket elkísérő hangos szurkolók. Ezért is biztatok mindenkit, hogy jöjjön el egy ilyen eseményre, mert biztos, hogy nagyon jól fogja magát érezni és ha nem is feltétlenül szereti a sportágat, a körítés miatt fel sem tűnik majd neki, hogy mennyit futott.”
Molnár Attila a saját példájából tudja, hogy az egyetemen kötött barátságok mindig különlegesek és nagyon mélyek. „Az egyetemen kötött sportbarátságok? Na, azok pedig pláne különlegesek. Én a futás szerelmese vagyok és mindig örömmel tölt el, ha másokon is azt látom, hogy kedvelik ezt a csodálatos sportágat. Örömmel hallottam a KEK-ről, nagyszerű kezdeményezés, hogy egymással versengenek az egyetemisták, biztos vagyok abban, hogy a közös cél közelebb hozza majd őket, barátságok születnek, amik kitartanak akár egy életen át.”
Kovacsics Péter szerint a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája egy olyan kezdeményezés, amelyhez gondolkodás nélkül csatlakozott. „Fantasztikusnak tartom, hogy ezekben napokban határainkon belül és azon túl élő magyarok találkoznak és versenyeznek egymással, miközben erősítik a közösség, a magyarság kohézióját. A sport ereje itt is megmutatkozik! A futás különösen közel áll hozzám, szeretek futni, és nem is megy rosszul, úgyhogy arra biztatok mindenkit, hogy vágjon bele: akár itt, a KEK-en, akár a hétköznapokban.”
A KEK Run futóversenyre február 25-ig kedvezményes nevezésre van lehetőség az alábbi oldalon.