Szombaton a férfiak helyosztóival, illetve a nők utolsó csoportmérkőzéseivel zárultak a KEK kosárlabda küzdelmei. A végső győzelmet a lányoknál és a fiúknál is az ELTE szerezte meg.
Folytatódtak a küzdelmek a Tüskecsarnokban, izgalmasabbnál izgalmasabb párosítások perzselték fel a hideg március 2-át. A női csapatok meccsei elkezdődtek és a férfi csapatok között is akadtak meglepetések, papírforma-eredmények és összejött egy nagy fordítás is az ELTE részéről. Lássuk az összefoglalót:
A hölgyek délutáni programjának négy mérkőzéséből csak három került megrendezésre, ugyanis a Corvinus Egyetem nem állt ki az ELTE ellen, így 20:0-s eredménnyel a hazai csapat kapta meg a győzelmet, ami egyben azt jelenti, hogy mivel mind a négy meccsüket megnyerték az ELTÉ-s lányok, ezért az övék a trófea, függetlenül az utolsó két szombat délelőtti meccs eredményétől.
A röpisek után, legfőbb ideje, hogy a kosarasokat is megismerjük. Vannak, akik már rutinos versenyzők, és olyanok is, akik idén veselkednek neki előszőr a kihívásnak. Sok sikert kívánunk mindenkinek!