A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája minden évben jótékonysági programokkal egészül ki. Tavaly a kárpátaljai, Beregrákosi Általános Iskola mellett egy anyaországi, fogyatékossággal élő diákokkal foglalkozó iskola, a Dr. Török Béla Általános Iskola és Speciális Szakiskola javára is gyűjtöttünk sportszer felajánlásokat, ezzel is támogatva a parasport hazai fejlődését.
A közös, nemes cél érdekében idén is összefogunk a résztvevő csapatokkal. A közelmúlt ukrajnai eseményei világossá tették a szervezők számára, hogy a leginkább rászoruló, nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermekeket szükséges támogatni, ezért a Nagyszőlősi 3. számú Perényi Zsigmond Középiskola diákjai számára gyűjtünk adományokat.
Bizonyítsuk be, hogy a KEK túlmutat a sporton, túlmutat minden versengésen! Kérjük a résztvevő csapatokat, a torna támogatóit és minden, a kárpát-medencei magyarság megmaradásáért tenni akarót: segítsünk együtt a kárpátaljai fiataloknak!
Rendezvény időpontja: 2019. február 28. – március 2.
Gyűjtés határideje: 2019. április 30.
A felajánlott sporteszközök leadhatók a rendezvény ideje alatt (március 1-2.) a BEAC csarnok bejáratánál, illetve április 30-ig folyamatosan a BEAC Irodában (1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u. 10. I. lépcsőház, II. emelet).
Az iskoláról:
Ukrajnában, Kárpátalján a Tisza jobb partján a Fekete-hegy lábánál fekszik Nagyszőlős. A kisváros mintegy 40 ezer lakosú, amelynek körülbelül 17%-a magyar. Nagyszőlős a történelmi Magyarország egyik legkisebb vármegyéjének, Ugocsa megyének volt a székhelye. A város magyar tannyelvű általános és középiskolája a Perényi Zsigmond Középiskola, amely jelenleg a régi vármegyeháza épületében található.
Az iskola 1991-ben költözött ebbe az épületbe, miután újból önálló intézménnyé vált.1972-ben ugyanis a nagyszőlősi 3. számú magyar tannyelvű középiskolát összevonták az 5. számú ukrán tannyelvű általános iskolával, s egy lakótelepi iskolaépületben úgynevezett „internacionalista” iskolaként működött, ami a magyar osztályok számának csökkenéséhez vezetett. 1989-ben a szülők kérésére a tanügyi hatóságok megengedték, hogy a magyar iskola újból önállóvá váljék. Ekkor költözött be az iskola az egykori vármegyeháza épületébe, amelyet a szülői közösség a helyi magyarság és a magyar érdekvédelmi szervezet segítségével alakított át – az erejéhez mérten – iskolának megfelelő helyiségekké.
1991-ben az iskola felvette báró Perényi Zsigmond, az 1848-49–es forradalom és szabadságharc vértanújának a nevét. Perényi Zsigmond volt az, aki a főrendi ház másodelnökeként 1849.április 19-én aláírta A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát, amiért a szabadságharc bukása után halálra ítélték.
Az iskola épülete előtti parkban szobor őrzi báró Perényi Zsigmond emlékét, s az iskola tanulói és tanári kara is fontosnak érzi a magyarság történelmi és kulturális hagyományainak megőrzését és ápolását, Perényi Zsigmond bátorságát, helytállását és a magyarság ügye iránti hűségét példaként tekinti.
Az iskolánk tanulói ápolják az 1889 és 1892 között Nagyszőlősön élő Bartók Béla világhírű magyar zeneszerző emlékét is, aki 1892 május elsején itt, az egykori vármegyeháza nagytermében egy jótékonysági hangversenyen lépett fel, ahol először aratott sikert a Duna folyása című saját szerzeményével. Bartók portrészobra és egy emléktábla emlékeztet erre az eseményre.
Az iskolában jelenleg 296 diák tanul: 185 tanuló az általános iskola osztályaiban, 111 tanuló pedig a középiskolai osztályokban. 38 tanár foglalkozik velük. A diákok az általános tantárgyakat magyarul tanulják. Kötelező tantárgyként sajátítják el az ukrán nyelvet és irodalmat, s választhatnak két idegennyelv- az angol és a francia- közül.”