A KEK 2010-es indulását követően egyre több sportággal bővült a Kárpát-medencei egyetemisták sporttalálkozójának programja. A futsalt követően röplabda, majd cheerleading következett, utóbbi pár év alatt országos egyetemi bajnoksággá nőtte ki magát. Három évvel ezelőtt csatlakozott a kosárlabda, 2019-ben pedig az asztalitenisz.

Az MLSZ Budapesti Pályaépítési programjának és az ELTE támogatásának köszönhetően az ELTE Mérnök utcai sporttelepén a budapesti és egyetemi labdarúgást is kiszolgáló műfüves labdarúgó pálya épült 2019 őszén, mely a KEK előtt is megnyitotta a kapukat. A 11. KEK-en bemutatkozhat a nagypályás labdarúgás is, mint új sportág.

A szokásos március eleji időpont kiváló alkalom arra, hogy azon csapatoknak, melyek sok egyetemistával állnak fel, az induló tavaszi szezon előtt a KEK-en, mint felkészülési tornán méressék meg magukat, amivel egyúttal eldöntik, hogy ki a legjobb széles e hazában, valamint megteszik a csapatok a szükséges utolsó simításokat a tavaszi rajt előtt.

A KEK történetében úgy gondoljuk, hogy indításnak mi sem lehetne jobb mint a két legősibb budapesti egyetemi klub a műegyetemistákból álló MAFC (alapítva: 1897), és a házigazda “kistestvér” BEAC (alapítva: 1898) összecsapása.

A KEK labdarúgás ezzel veszi kezdetét, és 2021-ben már remélhetőleg több nagy egyetem csapatának csatlakozásával folytatja útját, ami várhatóan olyan népszerű lesz mint a KEK futsal, a labdarúgás terem változata, ahol idén már több mint 25 egyetemi, és 25 öregdiák csapat indul.

A KEK-en nem fordulhat elő, hogy az MLSZ ne támogasson olyan megmozdulást, ahol labda rúgásáról van szó. Így itt is a játékvezetők küldésével segíti a honi szövetség a sikeres rendezvényt. A vasárnapi eseményt követően a Corner35-ben kis fogadással zárul a program, ami bemelegítés is egyben a jövő heti KEK megnyitóra csütörtökön.

Várunk minden szurkolót, labdarúgást kedvelőt, legyen az MAFC vagy BEAC drukker: az egyetemi örökrangadóra a KEK-en március 1-én, vasárnap 13:00-tól  az ELTE-BEAC Pluhár István Labdarúgópályán (1119 Mérnök utca 35.)

A két csapat közös történetéről ebben a cikkünkben olvashattok.

BEAC múlt, legnagyobb eredmények:

  1. NBII/másodosztály bajnoka
    1923/1924
  2. NBI/első osztály 9. helyezett
    1924/1925
    1925/1926
  3. Magyar Kupa döntős
    1925/1926

Műegyetemi FC, mai MAFC legjobb eredményei:

  1. NBI/első osztály 4. helyezett
    1901
  2. NBII/másodosztály bajnoka
    1913/1914
    1921/1922

forrás: https://www.magyarfutball.hu/

képek forrása: www.beac.hu, pestifoci.hu