A KEK küldetése, hogy a Kárpát-medencében tanuló hallgatókat a sport közösségkovácsoló erejének segítségével egyesítse, ösztönözze a hallgatók közti új kapcsolatok kiépítését, továbbá egységesen fejlessze bennük nemzeti identitásukat. Az anyaországhoz való tartozás érzését, azonban nem csak a sportoló hallgatókban szeretné elérni az esemény, hanem minden határon túli magyar diákban. Ebből kifolyólag a BEAC által rendezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupája a sport mellett 2013 óta a jótékonysággal is össze van kapcsolva

2025-ben a még mindig húzódó háborúra tekintettel az érintett területeken található intézmények számára gyűjtünk adományokat. Az intézmények neveire kattintva jobban megismerhetik őket, amelyek nem mások, mint a:

Aloldalunkon elolvashatjátok IDE KATTINTVA, hogyan tudjátok támogatni az iskolákat.

A kárpátaljai Salánki Mikes Kelemen Középiskola

Verbőci Középiskola

Beregdédai Boksziskola

A Beregdédai Gimnázium egyik tanárának az ötlete volt a boksziskola: „Már sokat járt a fejemben egy olyan gondolat, hogy jó lenne, ha a beregdédai gyerekeknek lehetőségük lenne valamilyen önvédelmi sportot elsajátítani itt helyben, a faluban. Én az ökölvívást tartom a legletisztultabb, és leghíresebb küzdősportnak, ezért is esett rá a választásom. Sok hiányossága van Beregdédának, amik megkönnyítenék a diákok oktatását, vagy magasabb szintre emelné azt. Emiatt szeretnének egyre több mindenen változtatni, ennek egyike a boksziskola is. Sajnos a megcsappant létszámba a háború fenyegetettsége is közrejátszik, de a gyerekek mindig megtöltik a tornatermet. Sikerült egy lelkes edzőt is találni, aki felkészíti a gyerekeket, akik számos versenyen is részt vettek már. A diákok nagyon élvezik, és szinte az összes korcsoport képviselteti magát. Mivel a költségvetési keret erősen limitált a lehetőségekhez képest, emiatt nehézkessé vált a szükséges eszközök beszerzése. Ebben szeretnénk az Önök segítségét kérni!

 

 

 

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK

Utalással:

A KEK végéig, azaz március 8-ig utalásos formában is támogathatják az iskolát, akiknek nincs lehetőségük jelen lenni az eseményen, vagy nem áll módjukban nagyobb tárgyi eszközök általi támogatást nyújtani. Minden utalásos formájú támogatást a BEAC a KEK szervezőjeként eljuttat az iskola bankszámlájára. Az utalásos támogatás részletei:

Kedvezményezett: BUDAPESTI EGYETEMI ATLÉTIKAI CLUB
Bankszámlaszám: 11711034-20023436
Megjegyzés: KEK 2025 jótékonyság

Tárgyi adományok:

Az intézmények tárgyi eszközökkel való támogatásához hozzá tudtok járulni jó állapotú használt sportszerekkel, melyeknek már nem veszitek hasznát. Adományaitokat a rendezvény helyszínén adhatjátok le 2025. 03. 07-08-án, a kihelyezett gyűjtőkonténerekbe.

Az iskolák az alábbi eszközöknek vennék leginkább hasznát: IDE KATTINTVA olvasható a lista.

Készpénzben:

A KEK ideje alatt március 7-én és 8-án a Ludovika Campuson, a BEAC-on, és a Tüskecsarnokban az információs pultoknál elhelyezett adománygyűjtő dobozokba leadva támogathatják az iskolát, amit a BEAC a KEK szervezőjeként eljuttat az iskola bankszámlájára.