A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) idén a KEK egyik kiemelt partnerévé lépett elő. Az együttműködésről és a közeledő miskolci Európai Egyetemi Játékokról is beszélgettünk Juhász Péterrel, a MEFS főtitkárával.
Március 1-én debütált a nagypályás foci a KEK berkein belül. A történelemkönyvekbe illő első mérkőzés nem is lehetett volna szimbolikusabb, mint a BEAC-MAFC örökrangadó.
A KEK-ről Prof. Dr. Kiss Ádámmal a MEFS elnökével, az ELTE professor emeritusával, a BEAC korábbi elnökével beszélgettünk, aki évről-évre megtiszteli jelenlétével rendezvényünket.
Az üzemeltető ELTE Sport Kft. támogatásának köszönhetően 2020-ban díjmentesen bérelhetjük a rendezvény idejére az ELTE létesítményeit. A támogatás kapcsán az ügyvezetőket kérdeztük a KEK-ről
A KEK szervezői is támogatják azt az európai népi kezdeményezést, ami céljául tűzte ki, hogy javítsa a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét, és erősítse az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségét.